Sziréna

2022.11.22. 08:28

Szívtelen állatkínzás Hajdúsámsonban - zacskóba tette, majd kukába dobta az újszülött kismacskákat

Az elkövető ellen most emeltek vádat, pénzbüntetést kaphat.

Ennél a boltnál találták meg az állatokat

Forrás: Tények

A Debreceni Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki tettével négy állat pusztulását okozta – közölte a megyei főügyészség.

Mint írják, a vád szerint az időskorú vádlott a feleségével együtt idén július 19-én 8 óra után érkezett gépkocsival egy hajdúsámsoni élelmiszerüzlethez, ahová mindketten bementek.

Amikor vásárlás után visszamentek az autóhoz, a férfi pakolás közben észrevette, hogy a gépkocsi hátsó ülésén van négy újszülött cica, a vemhes macskájuk kölykei. Az elkövető a négy kiscicát betette egy nejlonzacskóba, amit kidobott egy üzlet előtti kukába, és elhajtott a helyszínről.

A bolt eladója a déli órákban felfigyelt a bolt előtti kukából kiszűrődő furcsa hangokra, majd a szemetesben megtalálta a négy állatot. Ezután felvette a kapcsolatot az állatvédőkkel, de a kismacskák az állatvédők és az állatorvos segítségnyújtása ellenére rövidesen elpusztultak.

A vádlott azáltal, hogy a négy újszülött állatot egy zacskóban a kukába tette és magukra hagyta, előidézte a pusztulásukhoz vezető folyamatot – áll az ügyészségi közleményben.

A vádlottal szemben állatkínzás bűntette miatt emeltek vádat a Debreceni Járásbíróságon. A debreceni ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, melyben az elkövetővel szemben pénzbüntetést szabjon ki.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában