Sziréna

2022.11.12. 17:58

Bombafenyegetés miatt kellett leszállnia az utasszállítónak Debrecenben

Illusztráció

Forrás: MW-archív

Szombat délután vadászgépekre lett figyelmes több debreceni olvasónk, valamint a közösségi médiában is elindult a találgatás, mit keresnek Debrecen felett a gripenek. 

Kérdésünkre a Honvédelmi Minisztérium közölte: egy Lengyelországból Izraelbe tartó civil utasszállító repülőgép kapott bombafenyegetést, amely miatt 2022. november 12-én, a délutáni órákban riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit.

 A gép a román légtérből lépett be hazánk légterébe. Ekkor a román légierőtől átvették a kísérési feladatot a Magyar Honvédség vadászgépei, és az utasszállítót a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre kísérték, ahol az leszállt. A Gripenek ezt követően visszatértek a kecskeméti bázisra – tudatta a tárca sajtóosztálya.

Az esettel kapcsolatban a Debreceni Nemzetközi Repülőtér az alábbi közleményt adta ki: 

A légiforgalmi szolgálat tájékoztatása alapján, helyi idő szerint 16:06 perckor egy Boeing 737-800-as típusú repülőgép érkezett a Magyar Légierő vadászgépeinek kíséretében a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre, biztonsági okokra hivatkozva. A leszállást követően a repülőgép fedélzetén tartózkodó 148 utas, valamint a személyzet kiszállítása a protokoll folyamatok szerint megtörtént, így biztonságosan várakozhatnak a terminál épületben.

Mint írják, a légijármű, valamint az eset körülményei az illetékes hatóságok által vizsgálat alatt állnak. További tájékoztatást a vizsgálat lezárását követően tudnak adni. 

Úgy tudjuk, ma egy másik Lengyelországból felszálló gépnek is le kellett szállnia veszélyhelyzeti riasztás miatt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában