Sziréna

2022.09.07. 09:11

Hajdú-bihari mérleg: 24 óra alatt három túlsúlyos jármű és egy körözött személy

Mind a négy esetben pénzbírság befizetésére kötelezték az érintetteket.

Forrás: Rendőrség

Mozgalmas napon vannak túl a biharkeresztesi egyenruhások, hiszen három túlsúlyos járművel szemben intézkedtek, melyek összességében a megengedett össztömeget több mint 2,5 tonnával haladták meg. Két esetben az általuk szállított személygépkocsik, a harmadikban pedig a kisteherautó árurakománya miatt keletkezett túlsúly. A rendőrök a balesetveszélyes járműszerelvények további közlekedését megakadályozták, és mindhárom esetben közigazgatási bírságot szabtak ki - közölte a police.hu.

Egy körözött személlyel szemben is intézkedtek ma hajnalban a határrendészek. A magyar állampolgárságú férfi egy kisbusz utasaként kívánt belépni az ország területére Ártándnál. Az ellenőrzés során kiderült, hogy vele szemben a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság bocsátott ki elfogatóparancsot, hiszen a rá kiszabott pénzbírságot nem fizette be, így azt elzárásra változtatták. A férfit előállították, majd a bírság befizetése után szabadon távozhatott.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában