Sziréna

2022.09.13. 09:34

Debrecenben döntenek a kegyetlen gyilkosok sorsáról

Milliókat reméltek, de csak háromezer forint készpénzt zsákmányoltak.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A másodfokú ügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta a Debreceni Fellebbviteli Főügyészségnél azon vádlottak büntetőügyében, akik az éjszaka közepén, álmában ölték meg a 83 éves sértettet – közölte kedden a főügyészség. 

A Miskolci Törvényszék aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, valamint minősített rablás bűntette és más bűncselekmények miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a vádlottakat azzal, hogy a férfi vádlott büntetéséből legkorábban a maximális 40 év elteltével, a női vádlott pedig 35 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. 

Az ítélet szerint a vádlottak kapcsolatát a folyamatos pénztelenség jellemezte, melynek oka életmódjukra – rendszeres bódító anyagok fogyasztására – volt visszavezethető. Bár a férfi vádlott édesanyja mindenben támogatta a fiatalokat, lakhatást, munkahelyet, ezáltal állandó jövedelmet is biztosított számukra, nekik ez is kevés volt. Elhatározták, hogy megszerzik a férfi 83 éves nagyapjának szerencsejátékon nyert és megtakarított pénzét. A bűncselekmény elkövetését megelőzően megfélemlítéssel próbálták elérni, hogy a sértett idősek otthonába költözzön. Ennek érdekében 2019 április 1-jén éjjel egy feszítővassal megrongálták a családi ház kerítését, valamint a sértett szobájának ablakát egy kővel bedobták. Az idős férfit azonban hiába ijesztette meg a rongálás, a családtagok kérése ellenére sem volt hajlandó idősek otthonába költözni. A vádlottak ezért néhány nappal később, éjjel visszamentek a házhoz és az egyik hátsó ablak betörésével bejutottak az épületbe. A fiatalok helyiségről helyiségre haladva értékek, illetve a nyeremény után kutattak, azonban csak 3 ezer forint készpénzt találtak. Az idős férfi olyan mélyen aludt, hogy nem ébredt fel a zajokra, a női vádlott azonban úgy gondolta, csak úgy tesz, mintha aludna, ezért attól tartva, hogy felismeri őket, rábeszélte párját, hogy az ablak betöréséhez használt közel három kilogramm súlyú betondarabbal vágja fejbe nagyapját. 

A sértett unokája a nő kérésének eleget téve a követ az alvó férfi fejére dobta. Ezt követően mindketten – a magukkal vitt konyhakéssel – több alkalommal testszerte megszúrták, megvágták az idős férfi arcát, nyakát és mellkasát. A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vádlottak a tervezett milliós nagyságrendű összeg helyett, mindössze 3 ezer forint készpénzt, valamint egy karórát és egy aranygyűrűt vittek el, összesen 87 ezer forint értékben. 

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlottak és védőik pedig elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés jelentős mérséklése érdekében fellebbeztek. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a bíróság döntése törvényes és megalapozott. A vádlottak kíméletlenül, gátlástalan brutalitással alkalmaztak értelmetlen erőszakot az idős, alvó sértettel szemben, aki a bántalmazásra okot nem adott. A kitartó módon elkövetett, kirívóan durva erőszak, továbbá az a tény, hogy az egyik vádlott a közeli hozzátartozója – nagyapja – sérelmére követte el a bűncselekményeket, kellően indokolja a velük szemben kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés alkalmazását, melynek enyhítésére nincs törvényes indok.

A társadalom védelme ilyen bűntettekkel szemben csak példás büntetéssel biztosítható, ezért a fellebbviteli főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában