Egy debreceni támadás története nyomán

2022.08.10. 10:44

Mit tegyünk, ha atrocitás tanúi vagy elszenvedői vagyunk?

A rendőrség tanúként meghallgatta azt a nőt, akit állítólag nemrégiben megtámadtak a Nagyállomás közelében.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A közelmúltban futótűzként terjedt az interneten egy debreceni férfi bejegyzése, amiben az állt, egy nőt megtámadtak a Nagyállomás közelében.

„Amikor közeledtem, már láttam, hogy szörnyen sokkos állapotban van, zihált, zokogott és remegett. Belenéztem a szemébe, és szavakkal nem tudom leírni, micsoda rémület volt benne. Nem tudta, mitévő legyen. Mondtam neki, hogy nagyon jól csinálta, hogy sikított, és hogy nem hagyta magát, most már itt vagyok, nem fogják bántani. Kérdésemre azt mondta, nem látott semmit sem a támadóból. Megkérdeztem, hogy hol lakik, hogy hazakísérjem-e, de elég messze lakott, ezért úgy véltem, jobb, ha minél hamarabb hazaér, szóval hívtam neki egy taxit” – áll a bejegyzésben.

Forgalmasabb helyen menjünk!

Az esettel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, és mint megtudtuk, a történtekről a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai a közösségi médiából értesültek, az érintettek részéről feljelentés, illetve bejelentés nem érkezett. 

A rendőrség kéri, hogy ilyen esetet követően haladéktalanul tegyünk bejelentést a 112-es segélyhívószámon! 

A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói azonosították a fenti leírásban szereplő nőt, akit tanúként már meg is hallgattak.

A hatóság kérdésünkre felhívta a figyelmet arra, hogy ha egyedül sétálunk haza, érdemes a forgalmasabb útvonalat választanunk, így nagyobb annak az esélye, hogy gyanús körülmény során bárkitől is segítséget tudunk kérni. Gyanús személy észlelése esetén, vagy ha úgy érezzük, hogy valaki követi minket, menjünk be – lehetőség szerint – egy üzletbe vagy forgalmasabb helyre, és tegyünk bejelentést a rendőrségre!

Tartsunk magunknál pánikriasztót!

„A pánikriasztók is hasznosak lehetnek. Ez zsebben, karon vagy nyakláncként hordható, hosszú élettartamú elemmel működő készülék, erőteljes fülsiketítő hanghatással. Ezek az eszközök egyébiránt nem kizárólag rablások és erőszakos támadások esetén jelenthetnek egyfajta védelmet, például a kiránduláson eltévedt gyerek is hatékonyabban kérhet segítséget a karjára erősített kütyüvel. Mindemellett támadás esetén jó lehet az a módszer is, ha a bajba jutott nem segítségért kiállt, hanem azt ordibálja: Tűz van! Egyrészt erre az emberek hamarabb és nagyobb valószínűséggel felfigyelnek, másrészről a támadó egy pillanatra meg is zavarodhat. Ha ez megtörténik, akkor se hősködjünk, hiszen nem szabad elfeledni: szégyen a futás, de hasznos!” – írta válaszlevelében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

NE

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában