Kender lógott a ruhaszárítóról is

2022.07.01. 12:16

Egy szálon elindulva több droghálózatot is múlt időbe tettek a hajdú-bihari nyomozók

Egy 2019-es rajtaütéssel kezdődött, most véget ért a nyomozás.

Forrás: police.hu

Még 2019 végén tartott rajtaütést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya a Cívis Közterületi Támogató Alosztály, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály munkatársaival több budapesti és debreceni ingatlanban. A rendőrök információja szerint két budapesti férfi kábítószert árult egy debreceni lakosnak, aki a tiltott szereket továbbértékesítette egy ugyancsak debreceni párnak. A budapesti terjesztőknél tartott kutatások során száztizenhat tő kannabiszt, valamint a kábítószer termesztéséhez és árusításához szükséges eszközöket, tárgyakat foglaltak le. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették az öt gyanúsítottat, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet az egyik budapesti férfi, valamint a debreceni pár esetében elrendelt az illetékes bíróság.

Forrás: police.hu

A minden részletre kiterjedő nyomozás azonban itt nem ért véget. A hajdú-bihari rendőrök négy olyan kábítószer-kereskedő hálózatot számoltak fel, amelyek a gyanúsítottaktól szerezték be, majd továbbértékesítették a különböző tiltott szereket. Összesen további tizenhat személyt számoltattak el a nyomozók.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya huszonegy emberrel szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, hat fogyasztónak pedig kábítószer-birtoklás vétség miatt kell felelnie.

A gyanúsítottaknál tartott kutatások során a rendőrök marihuánát, amfetamint és extasy tablettákat is találtak, továbbá vagyon-visszaszerzés keretein belül három személyautót és közel öt millió forint készpénzt foglaltak le – írja a police.hu.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában