Fotókkal, videókkal

2022.06.28. 13:01

Halálos baleset Püspökladánynál: egy autó és két motoros ütközött, az autó sofőrje elhagyta a helyszínt

Az egyik motoros a helyszínen életét vesztette.

Forrás: Tóth Imre

Közúti közlekedési baleset történt a 4-es számú főút 179 kilométerszelvényében június 28-án 12 óra 20 perc körül – tette közzé a police.hu. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi és két motoros ütközött. A balesetben az egyik motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik motorost kórházba szállították.

Balogh Péter Tamás, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense portálunknak elmondta:

a balesetet követően a gépjármű vezetője kiszállt az autóból, és elhagyta a helyszínt, a rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik. Kérik, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a balesetről, jelentkezzen a rendőrségen, vagy hívja a 112-es segélyhívó számot.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés teljes útlezárás mellett kezdődött meg, 16 óra 15 perckor azonban félpályán megindult a forgalom. Később a félpályás korlátozás is megszűnt, a forgalom folyamatosan halad.

A műszaki mentést a püspökladányi hivatásos tűzoltók végezték – adta hírül honlapján a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában