Vádemelés

2022.05.11. 08:57

Talált személyivel igazolta magát egy körözött mezősasi férfi

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Debreceni Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki más nevére szóló közokiratokkal igazolta magát – tájékoztatta a Haont a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a mezősasi férfi 2022 februárjában Gyöngyösön tartózkodott, ahol az utcán talált egy személyi igazolványt és egy lakcímkártyát. A vádlott a más nevére szóló okiratokat magához vette. 2022. március 13-án az esti órákban a vádlott a debreceni vasútállomáson tartózkodott, amikor is rendőri igazoltatására került sor. A férfi ekkor is magánál tartotta a fenti közokiratokat és a sajátja helyett azokat adta át a rendőröknek. A vádlott az okmányok ellenőrzése során zavartan viselkedett, többször el akart menni a helyszínről. A rendőrök több alkalommal visszakérdeztek az átadott dokumentumokban szereplő adatokra, és a vádlott azoktól eltérően nyilatkozott. A rendőri igazoltatás során kiderült, hogy az okmányok más nevére szólnak, a vádlott azt is elmondta, hogy azért nem adta át a saját nevére kiállított személyazonosságot igazoló iratait, mert tudta, hogy más, ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban körözi őt az illetékes bíróság – olvasható a Főügyészség közleményében.

A vádlott által átadott közokiratokat a Debreceni Rendőrkapitányság lefoglalta, majd megküldte az illetékes kormányhivatal részére.

A bűncselekmények elkövetését beismerő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség két rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a Debreceni Járási Ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában