Eltűnt a pénz

2022.02.22. 10:08

Kifosztás miatt kell felelnie egy 39 éves nőnek

A gyanú szerint egy 69 éves férfitől vette el a nyugdíját. A debreceni rendőrök pár nap alatt azonosították és elfogták.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A sértett 2022. február 11-én tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy meglopták. Az idős férfi nyugdíja tűnt el a lakásából, az elkövető a kabátja belső zsebéből lopott el 270 ezer forintot - olvasható a police.hu-n.

 

A gyanú hamar a férfi egyik ismerősére terelődött, akit napokkal a bűncselekmény elkövetése előtt ismert meg. Már az első találkozás során kiderült, hogy a későbbi sértett hamarosan megkapja a nyugdíját. A nő elkérte a telefonszámát, majd a pénz érkezésének napján mindenáron találkozni akart vele. Az egyébként furtai lakos összesen kétszer ment fel újdonsült ismerőse lakására, ahol italoztak és beszélgettek. Második alkalommal, azonban a sértett elaludt, mire felkelt már csak a nő hűlt helyét találta. Később vette észre, hogy a kabátjából eltűnt a pénze.

Rövid ismeretségüktől függetlenül a férfi ételt, italt, cigarettát is vett a nőnek, de a telefonja feltöltésére is adott neki 10 ezer forintot. Csak később döbbent rá, hogy az új ismerősének eleve az volt a célja, hogy megszerezze tőle a pénzét.

 

A nyomozók a beszerzett információknak és a részletes adatgyűjtésüknek köszönhetően azonosították a feltételezett elkövetőt. Mint kiderült, még csak nem is a saját nevét árulta el a sértettnek és a lakhelyét illetően is félrevezette áldozatát.

 

A rendőrök 2022. február 21-én furtai otthonában fogták el a nőt, akit előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szembe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában