Vádemelés

2022.02.02. 09:21

Húszezer forintból lett balhé Hajdúszoboszlón

Egy férfi alig győzte bizonygatni, hogy a másik tartozik neki – derül ki a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség közleményéből.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség önbíráskodás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki azért bántalmazott egy másik férfit, mert az nem fizette meg a tartozását – írja a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

 

A vádirat szerint a vádlott 2021. május 6-án 17 óra 30 perc körül gyalogosan elindult a sértett hajdúszoboszlói lakóhelyére, hogy visszakövetelje tőle a korábban adott húszezer forintot. Útközben a vádlott összetalálkozott a kerékpárral közlekedő sértettel. Megállította a férfit, aki leszállt a kerékpárról, ezután a vádlott ököllel többször fejen ütötte, majd combon rúgta. Miközben bántalmazta a sértettet, a vádlott folyamatosan követelte tőle, hogy adja meg a tartozását. A sértett tagadta, hogy a tartozása fennállna, ezért a vádlott felszólította, hogy menjenek el a munkaadójához és a lakására, ott pedig kérjen kölcsön és fizesse meg neki a tartozását. A sértett beleegyezett a követelésbe, így elmentek a munkaadójához, aki előtt a vádlott folyamatosan nyomatékosította, hogy a sértett tartozik neki húszezer forinttal, és közben három-négy alkalommal tenyérrel megütötte a sértett fejét. Ekkor a sértett munkaadója a vádlott és a sértett közé állt a további bántalmazás megakadályozása céljából, majd elküldte őket a házától. A cselekményt követő reggel a sértett hozzájárulásával a munkaadója átadott a vádlott anyjának húszezer forintot azért, hogy a vádlott ne zaklassa tovább a sértettet, aki azonban a tartozását nem ismerte el.

A sértettnek a vádlott bántalmazása következtében az arcán és a fején többszörös, nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos és hámkarcolásos sérülése keletkezett. Figyelemmel a bántalmazás módjára, az ütések számára, valamint az erőbehatások nagyságára a vádlott szándéka súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult.

Az ügyben a nyomozást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság folytatta le.

 

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a vádlott ellen önbíráskodás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában