2021.05.15. 10:07
Csoportos rablás miatt indult hajtóvadászat Debrecenben
Az akció pár órán belül eredményre vezetett. Négy fiatalt fogtak el, akik a gyanú szerint kiraboltak egy idős nőt az utcán.
Fotó: YouTube / PoliceHungary
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy hajdúdorogi, egy debreceni és két hencidai lakossal szemben – adta hírül a police.hu.
A négyfős fiatalokból álló társaság Debrecenben, a Mata János utcában sétált május 14-én nem sokkal dél után, amikor megbeszélték, hogy elveszik egy nő táskáját – derül ki a nyomozás adataiból. Követni kezdtek a 76 éves asszonyt, majd társaság egyik tagja, egy 17 éves fiú ellökte a sértettet, és elvette tőle a táskáját. A nő elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. A bűncselekmény után mind a négy fiatal elfutott a helyszínről.
A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek és adatot gyűjtöttek. A nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, elfogásuk érdekében pedig hajtóvadászatot indítottak. Az összehangolt intézkedések eredményeként a társaság tagjait még aznap délután előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.