lezárt nyomozás

2021.04.23. 12:14

Túlterhelt utánfutó és egy defekt okozhatta a balesetet

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Fotó: police.hu

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy nyíregyházi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított az általa vezetett járműszerelvénnyel közlekedett a 3502-es úton 2020. augusztus 31-én 9 óra 30 perc körül. A sofőr, Hajdúböszörmény felől Hajdúvid irányába haladt, amikor személygépkocsijával nekiütközött a vele szemben közlekedő autónak. A közlekedési balesetben a nyíregyházi férfi súlyos, míg a másik autóban ketten súlyos és egy személy könnyű sérüléseket szenvedett – olvasható a police.hu-n.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a személygépkocsihoz kapcsolt utánfutó jobb oldali gumiabroncsa – a túlterhelés miatt – defektet kapott, ezért tért át a járműszerelvény a szemközti forgalmi sávba. Az 54 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, amely során elismerte a felelősségét a baleset okozásáért.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában