rendőrségi térkép

2021.01.18. 19:32

Ezt mutatják a számok: így alakult a bűnügyi statisztika az elmúlt időszakban

Már nem csak a koronavírusos követhetjük térképen, hanem a bűnügyi fertőzöttséget is.

20201001 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló Fegyveres rablási kísérlet volt a Vénkertben.

Fotó: Napló-archív

Országos szinten Hajdú-Biharban történt egy év alatt, 100 ezer főre vetítve a legkevesebb bűncselekmény – legalábbis erre lehet következtetni az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi térképe alapján, amely a 2019.12.20. és 2020.12.19. között bejelentett eseteket tartja számon.

A rendelkezésre álló információk alapján az említett időszakban 100 ezer főre vetítve Hajdú-Biharban 701 bűneset történt.

Mint hangsúlyozzák, ezek az adatok csak tájékoztató jellegűek, és nem tartalmazzák azoknak a nyomozásoknak a részleteit, amelyekben bármely információ idő előtti nyilvánosságra hozatala sértené a nyomozás érdekeit.

Az interaktív térképen azonban nem csak éves, hanem 30, 60, illetve 180 napos bontásban is megtalálhatjuk az adatokat. Ezekben az időszakokban 48, 99 és 306 esetet tart számon a rendőrség.

Az átlagok mellett arra is rá lehet keresni, hogy az egyes bűntények (közterületen elkövetett bűncselekmények, személy elleni erőszak, lopások, betöréses lopások, lakásbetörések, gépkocsi lopások, gépkocsi feltörések, rongálások, rablások, kifosztások, garázdaságok, rendbontások, tulajdon elleni szabálysértések) közül hányat követtek el. Ebben az esetben 60 nap (jelenleg ez a 2020.10.20. és a 2020.12.19. közötti időszakot fedi le) adatai között böngészhetünk, viszont ezáltal nyomon lehet követni azt is, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt hozott szabályok milyen hatással voltak a bűnesetek számának alakulására.

Ezek alapján jól látszik a változás: igaz a közterületen elkövetett bűncselekmények száma Debrecenben nem változott jelentősen, ugyanis míg 60 nap alatt 64 volt, addig 30 nap alatt összesen 30. Ugyanakkor a személy elleni erőszak esetében már nagyobb a csökkenés, hiszen míg 60 nap alatt 26 esetet jegyeztek fel, addig 30 nap alatt már csak 6 esetet tüntettek fel. Lopások esetén is hasonlóan visszaestek a számok (21-ről visszaesett 7-re), míg rablásról és kifosztásról november 19. és december 19. között nincs is feljegyzés, ráadásul az azt megelőző 30 napban is csak két esetről számolnak be a térképen.

Az egyetlen növekedés az autófeltörések számában mutatkozik, ugyanis a hat feljegyzett bűncselekményből ötöt november második fele után követtek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában