komoly károk keletkezhetnek

2020.01.20. 07:00

Zúzott a zúzmara hétvégén

Áramkimaradásokról, letört faágakról szóltak az elmúlt napok.

Fotó: Kovács Péter

Az ujjnyi vastag vezetékek ebben a párás, ködszitálós időben akár karvastagságúra is meghízhatnak a rájuk rakódó jégtől, zúzmarától és ezt a terhelést már sokszor nem bírják el a vezetékek. Kollégáink a rossz idő ellenére is folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán, de napok óta nem ritka, hogy míg egy szakaszt kijavítanak, addig két másik helyen szakadnak le a vezetékek – " target="_blank" rel="noopener noreferrer">írta a Nemzeti Közművek közösségi oldalán.

A szerelők munkáját nehezíti, hogy a vezetékre fagyott dér és zúzmara egyfajta jégpalástot képez és napközben sem olvad el, így a jégréteg vastagodásával fokozódik a vezetékszakadás kockázata. Az E.ON Hungária Zrt.-től megtudtuk, Hajdú-Bihar megyében különösen sok meghibásodások volt a hétvége folyamán Püspökladány és Nádudvar térségében.

– A legtöbb meghibásodás szombaton keletkezett, több ezer ügyfelünket érintette a nap során hosszabb-rövidebb időre. Kollégáink folyamatosan, teljes létszámban dolgoztak a hétvégén a helyreállításban. A vezetékszakadás javítása több órát igényel, ugyanakkor jegesedés esetén megfigyelhető jelenség az is, hogy nagyon rövid, fél-egy perces, többször visszatérő „mini” áramszünetek tapasztalhatók – mondta el Varga Ivett, az áramszolgáltató kommunikációs referense.

Lehasadt faágak

Fotó: Kovács Péter

Az egyre vastagabb jég és zúzmara komoly többletsúllyal terheli a fákat is, a vasárnapi nappal bezárólag összesen harminckilenc beavatkozást végeztek el a tűzoltók Hajdú-Bihar megyében lehasadt faágak, kidőlt fák miatt.

– A ráfagyástól megnövekszik a faágak súlya, a gyenge ágak letörnek, elhasadnak. Nagyrészt közutaknál, a települések külterületén voltak olyan esetek, ahová leszakadt faágak miatt vonultak a tűzoltók a hétvégén. A nagyobb méretű faágakat a tűzoltók motoros láncfűrésszel feldarabolták, s eltávolították az útról, azonban sok beavatkozás kézi erővel történt – számolt be a hétvége eseményeiről Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivője.

Szombaton Balmazújváros közelében, Kabán, a 4-es számú főúton, Berettyóújfalu és Bakonszeg között, Debrecen és Hajdúdorog külterületén, valamint Püspökladányban és Hajdúszoboszlón is a közúti forgalmat veszélyeztették a fák, faágak. Debrecennél egy leszakadt faágnak ütközött egy autó, a vezető nem sérült meg, a tűzoltók motoros láncfűrésszel avatkoztak be, ahogy a többi helyszínen is. A hivatásos és önkormányzati tűzoltók mellett a kabai önkéntesek is több káresetet felszámoltak.

Vasárnap Földes külterületére vonultak faágak miatt a püspökladányi hivatásos tűzoltók. Őket riasztották Püspökladányba, az Attila utcába is, ahol egy ház udvarába egy nagyméretű fa bedőlt, egy távközlési vezetéket is leszakított. Hajdúszoboszlón, a Tokay utcában informatikai kábel szakadt le és több faág a villanyvezetéken akadt fenn. Hajdúböszörményben, a Bél Mátyás utcában egy nagyméretű faág hasadt le, amely a közúti forgalmat veszélyeztette, a helyszínre a hajdúböszörményi és a debreceni hivatásos egységek vonultak. A Nagy-Bocskai szőlőben pedig egy faág egy lakóház tetejét veszélyeztette. Balmazújváros, a Túzok utcában is faág hasadt le, ami a közúti forgalmat veszélyeztette, a balmazújvárosi önkormányzati és önkéntes tűzoltók motoros láncfűrésszel távolították el az ágat.

KD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában