ítélet

2019.11.19. 17:48

Súlyosította a debreceni bíróság az iraki embercsempész büntetését

Nyolc év fegyházat szabtak ki a mintegy harmincöt ember életét veszélyeztető férfira.

Fotó: Napló-archívum

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2019 januárjában M. N. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében. Ezért őt négy év négy hónap börtönbüntetésre és öt év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A bíróság a vádlottat egy rendbeli emberölés bűntettének kísérlete vádja alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az iraki származású, holland állampolgár M. N. azzal a kifejezett céllal érkezett, hogy harmadik országbeli állampolgároknak pénzért segítséget nyújtson részben Romániában, illetve a román-magyar határ átlépését követően Magyarországon való szállításukban. A vádlott tartott kapcsolatot más személyekkel is, akik segítették a külföldieket Románia területén. Bizonyíthatóan az emberek fizettek a célba juttatásukért. M. N. az üres busszal Ártándnál lépett be az országba. 2016 decemberében Körösszegapáti felől Biharkeresztes irányába tartott a megbeszélt találkozóhely felé. Körösszegapáti külterületén állt meg, majd a harminchat fősre duzzadt csoport tagjai beszálltak a kisbuszba. Harmincöten szálltak be a raktérbe, egy ember az utasfülkében foglalt helyet. Az eseményeket egy arra közlekedő autóbusz sofőrje és utasa észlelte, akik azonnal hívták a rendőrséget. A vádlott az embereket alig pár percig szállította, a rendőri igazoltatásig összesen nyolc és fél kilométert tett meg. A rendőrök kinyitották a kisbusz oldalsó ajtaját, és rátaláltak a külföldiekre. A vádlottat előállították, a harmincegy iraki, négy szír és egy iráni állampolgár ellen idegenrendészeti eljárás indult, majd az illegális határátlépőket visszatoloncolták Romániába. A vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott bűnösségét további harmincöt rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletében is megállapította, és hozzátette, hogy a vádlott a bűncselekményt bűnszervezetben követte el. Ezért a vádlott szabadságvesztés büntetését nyolc évre, az országból való kiutasítását tíz évre súlyosította azzal, hogy a szabadságvesztést fegyházban kell letöltenie. Az ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az ítélőtábla az eljárás során további bizonyítást vett fel, igazságügyi szakértőket hallgatott meg. Megállapította, hogy a vádlott célja az volt, hogy a szállított személyek az ország belsejébe kerüljenek. Tisztában volt a létszámukkal, az általa vezetett, de személyszállításra alkalmatlan gépkocsi paramétereivel. Valamint azzal is, hogy ha esetlegesen belülről kinyitják a teherszállító gépkocsit, a bent lévők súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedhetnek. Az ítélőtábla súlyosító körülményként értékelte, hogy a cselekmény súlyosan sértette Magyarország integritását és szuverenitását. Enyhítő körülményként vette azt figyelembe, hogy a cselekmény jelentős része kísérleti szakban maradt, ezért a büntetés kiszabásánál nem a középmértéket, hanem az enyhébb mértéket alkalmazta. Azonban az ítélőtábla egy olyan bűncselekményben állapította meg a vádlott bűnösségét, amelyben az elsőfok felmentette a vádlottat, így megnyílt a harmadfokú eljárás lehetősége. Az eljárás a Kúrián folytatódik – tájékoztatott közleményében a Debreceni Ítélőtábla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában