Körkép

2023.06.14. 20:00

Vannak-e vevők? Ha igen, mit visznek? Ez most a helyzet a debreceni használtautó-kereskedésekben

Van olyan placc, ahol éves viszonylatban 50 százalékkal csappant meg a forgalom, máshol viszont covid előtti keresletről beszélnek.

Megnéztük, mi a helyzet a debreceni használtpiacon

Forrás: Shutterstock

A magánvásárlók többsége marad a használtpiacon, ahol igyekszik néhány millió forintért jó állapotú autóhoz jutni – manapság azonban már egyre nehezebb ilyet találni

– mondta ki a kulcsmondatot a Világgazdaságnak Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója néhány hete, amikor a portál a piac körüli aktualitásokról kérdezte. A jelenséget valószínűleg mindenki megérezte már, aki az utóbbi hónapokban vásárolt használt autót, vagy még csak tervezési fázisban van, és a felhozatalt böngészi. A kereslet és a kínálat viszont, úgy néz ki, a korábbiakhoz képest elég nagy arányban egymásra talált, márciusban például a Datahouse akkori előzetes adatai szerint 72 300 személyautót írtak át, amely, mint arra a VG is rámutat, 12 százalékkal haladta meg a februári mennyiséget.

Halász szerint a piaci aktivitás visszatérése alapvetően két dolognak volt köszönhető:

egyrészt a téli szezon elmúltával oldódott a rezsiköltségek által keltett bizonytalanság, a vásárlók így ismét nagyobb számban mernek tartós cikkekre költeni;

másrészt egyre több használt autót importálnak, és az újautó-beszállítások is növekednek, a korábbi járművek lecserélése pedig szintén pörgeti a piacot.

Utóbbi megállapításra ráerősítenek a friss, májusi adatok is. A JóAutók ugyancsak a Datahouse számai alapján azt közölte az MTI-vel, hogy az utolsó tavaszi hónapban 9234 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal több, mint áprilisban (ez a szám azonban még mindig jóval kevesebb, mint egy évvel korábban, amikor 12 283-at regisztráltak).

Halász viszont ezek mellett egy másik fontos szempontot is beemelt a képbe: a magas finanszírozási költségeket, amik nemcsak az újautó-eladásokat nehezítik, hanem a használt szegmensben – főleg az ötmillió forint feletti szinten – is érezhetően megnőtt az átlagos értékesítési idő.

Ez így együtt már elég muníciót adott ahhoz, hogy megnézzük, mi a helyzet a debreceni használtpiacon, vannak-e vevők, és ha igen, nagyjából milyen autókat vesznek. A napokban megkérdezett kereskedők vegyes tapasztalatokról számoltak be portálunknak.

Nem panaszkodnak

A Köntösgát sori Autó-Sedan Kft., amelynek a telephelyére először betértünk, alapvetően a 3 millió forint alatti árkategóriában tart autókat. Tapasztalataik szerint a covid óta viszonylag jók a piaci körülmények, darabszámra megvan a nekik megfelelő eladás, negatív hatást nem éreznek. Jóga Zoltán ügyvezetővel beszélgetve kiderült, a világgazdasági helyzet nem befolyásolja negatív irányba az eladásaikat. A covid idején volt visszaesés, mint mindenhol, de a statisztikájuk most nagyjából ugyanolyan, mint a vírus előtt, ami a kereskedő szerint összességében egész jónak mondható.

Náluk egyébként nincs konkrét slágertípus, inkább árkategória alapján lehet belőni, miket visznek a vevők. Azt tapasztalják, 

szinte mindent el lehet adni, mindegy, hogy mennyiért, hogyha nagyon jó állapotban van, illetve minél olcsóbb egy autó, annál könnyebben értékesíthető. A pár százezer forintos autókat szinte 1-2 nap alatt eladják; ezek olyan járművek, amiket általában nagyobb értékű autó vásárlása esetén számolnak be.

A kereskedés egyébként csak belföldi autókkal foglalkozik, nem importálnak. A finanszírozásos vételek száma náluk csökkenő tendenciát mutat, az elmúlt két évben például mindössze két autót adtak el hitelre, pedig olyan időszak is volt, amikor havi kettő is elment így. A beszélgetésből az is kiderült, az a tapasztalat, hogy a másfél és hárommillió forint közötti árkategóriájú autókat már szinte senki nem veszi meg hitelre.

Nem feltétlenül erre van pénz

Aki valaha is célzottan Debrecenben keresett használt autót, minden bizonnyal eljutott a Vámospércsi úti gócba. Komádi Norbert kereskedése is itt működik, céges autókkal foglalkoznak, főleg Fordokkal, Volkswagenekkel, Skodákkal.

A Galaxy.Auto Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre közölte, a kereslet stagnál az utóbbi 1 évben, nem jobb, de nem is lett rosszabb a helyzet. 

Mivel nagyon magasak az árak, nyilván neccesebb az eladás is. Minél drágábbak a cikkek, annál kevésbé keresettek

– mondta Komádi Norbert, megjegyezve, hogy az embereknek most nem feltétlenül az autóvásárlásra van pénzük. Szerinte egyébként nincs olyan időszak, amikor klasszikusan felpörög a használtautó-vásárlás, a kereslet eloszlása abszolút kiszámíthatatlan.

A 3 millió forintos kategóriától egészen 8-9-10 millióig tartanak autókat a placcon. A telephelyen több kereskedő is működik, ők Komádi Norbert elmondása szerint inkább az olcsóbb kalibereket árusítják. – Talán az egy picit mintha jobban menne – tette hozzá az ügyvezető, aki úgy látja, nagyobb most a kereslet a dízelekre, flottás autók révén 80 százalékban ő is ilyeneket tart. És hogy hitelre vagy sem? Az ügyvezető is arról beszélt, 

nagyon-nagyon kevés a finanszírozott vétel, főleg az elmúlt egy évben, jellemzően egy összegben rakják le az autókért a vételárat.

Kulcs a megbízhatóság

A várostáblát elhagyva, a Szikgáton is egymás mellett sorakoznak a kisebb-nagyobb telepek. Varga Attila, a Traum-Auto Export Kft. ügyvezetője egy kombi csomagtérajtó-borítását bütyköli, amikor megszólítjuk. Mint mondta, az árak az utóbbi 1 évben megindultak felfelé, a kereslet pedig visszább esett. A kereskedő drámai arányt mond, 50 százalék náluk a csökkenés tavalyhoz képest.

Tapasztalatai szerint a 10 és 20 év közötti autók a legnépszerűbbek, ez forintban nagyjából az 1 és 2 milliós kategóriát jelenti. Kérdésünkre néhány keresett típust is mond: megy például a Toyota Yaris, az Opelek, a családi egyterűek, mint például a Zafira, de a Suzukit is szeretik a márka megbízhatósága miatt. A tavalyi évben inkább a benzineseket vitték a vevők a kereskedésből, ez viszont idénre megfordult, most a dízelek a keresettebbek.

RA

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában