Közbeszerzés

2023.02.08. 16:12

800 millió forintból újulhat a püspökladányi iskola

Az építőipar helyzete miatt drágult a kivitelezés.

Modern tornaterem is készül (a kép illusztráció)

Forrás: MW-Archív

52 millió forinttal drágult, így már 819 millió 196 forintba kerül a püspökladányi Erőss Lajos Református Általános Iskola épületének felújítása. A kivitelező karcagi céggel 2023 január 31-én módosította a szerződést a beruházó Püspökladányi Református Egyházközség.

Mint a február 6-ai Közbeszerzési Értesítő részletezi, az egyházközség határozott tervei között szerepel, hogy szabványosítsa az iskola épületét, feltételeket teremtve a magasabb színvonalú oktatásnak, hozzájárulva az oktatási infrastruktúra, valamit a gyermekek iskolai környezetének javításához. A beruházással érintett intézmény két feladatellátási helyen üzemel. Az oktatás a Kálvin tér 1-3. szám alatt folyik. Az egyházközség tulajdonában van egy másik, a Kálvin tér 6-7. szám alatti telek is, melyen az iskolások étkeztetésére szolgáló épület található.

A korábbi tervek a menzaépület felújításával foglalkoztak, valamint új szaktantermek építésével, egy másik pályázat pedig az iskolaépület felújítását, valamint egy új tornaterem létesítését támogatta a Kálvin tér 1-3. szám alatt. 

A jelenlegi tervek alapján a két különböző funkcióval bíró épület a szabványoknak megfelelve egy épületbe integrálódott, egyrészt a költségek csökkentése érdekében, másrészt az iskolához szorosan kapcsolódó épületegységek kialakításának céljából.

 Az első feladatellátási helyen az iskola működéséhez elengedhetetlen oktatás és a mindennapos testnevelés feltételei adottak. A jelenlegi terv keretén belül ezen a telken alakítanak ki egy tornatermet a hozzá tartozó szertárral, nemenkénti öltözőegységgel, küzdőtéri WC egységekkel, tantestületi és kiszolgáló helyiségekkel, portával, öltözővel, központi vizesblokkal a tanulóknak, orvosi szobával, továbbá a földszinten 3 szaktanteremmel, majd később a 2. ütemben az emeleten is 3 szaktanteremmel, wc-kkel és a lépcsőházzal.

Parkolók is épülnek

A meglévő épület 3 részből áll. A keleti szárny a legrégebbi, magastetős rész, amely egy lapostetős épületrésszel van összekötve a középső, központi szintén magastetős épületrészhez. Ez a két szárny az Árpád utca felől telekhatárra van kihúzva, előkert nélküli a beépítés. Ezután épült hozzá a legújabb szárny, a nyugati oldalon. A két meglévő részhez képest ez merőleges gerinccel, mintegy „L” alakban lett kialakítva. A három rész padlóvonala különböző, továbbá az iskola udvara meglehetősen nagy szintkülönbségekkel rendelkezik. A meglévő épületrészekhez később szükséges volt további bővítés a tantestületi szoba és vizesblokkok tekintetében, emiatt az udvar felől betonlábakra állított konténereket helyeztek el. 

Az új épület tervezése során a „legfiatalabb” épület padlóvonalához igazodtak. A meglévő épület ezen részén található egy utcai bejárat, két tanterem és a folyosó végén egy gépészeti helyiség. Ezt a gépészeti helyiséget megszüntetik és a folyosót meghosszabbítják. A folyosó végén kibővítik a nyílászárót és így alakítják ki a kapcsolatot a meglévő épület és az új bővítmény között. Ezen folyosóra nyílik a már új, betervezett gépészeti helyiség, nemenkénti mosdó-wc blokk, valamint a 24 fős tanári kar számára kialakított tanári szoba, teakonyhával.

A kialakított folyosóhoz szervesen kapcsolódik az új közlekedő folyosó. Erre a közlekedő magra fűződnek fel a tervezett épületrész különböző funkciójú helyiségei: szertár, öltözők, vizesblokkok, porta helyiség mosdóval, 3 szaktanterem (számítástechnikai, idegennyelvi) a hozzájuk tartozó szertárakkal, valamint egy természettudományi szaktanterem, a hozzá tartozó szertárakkal és előkészítővel. Szintén erre a folyosóra nyílik az első ütemben még tároló, második ütemben már lépcsőházként funkcionáló helyiség. A második ütem részeként fog megépülni az említett lépcsőházból megközelíthető emeleti rész, ahová mosdók és további 3 szaktanterem van tervezve: technika-, ének-zene és dramaturgiai-, valamint rajz és vizuális kultúra szaktanterem a hozzájuk tartozó szertárakkal.

A projekthez kapcsolódóan az egyházközség tulajdonában lévő, Kálvin tér 6-7. szám alatti telken 20 darab parkoló lesz kialakítva, ebből egy akadálymentes, míg a második ütemben további tíz  parkoló. 

A fejújítás és bővítés eredményeként láthatóan fejlődne az oktatási infrastruktúra és egy olyan, energiahatékonyan üzemeltethető korszerű épület jönne létre, mely nagyban kiszolgálná az iskola igényeit és elősegítené a tanulók környezetének javulását 

– részletezi a dokumentum. A fejlesztés során többek közt napelemes rendszert telepítenek, zöldfelületi talajcserét végeznek, új utcafronti kerítés készül, gallyaznak, elbontják a salakpályát és helyére öntött gumiburkolatú pályát építenek. A régi helyére új műfüves pálya épül.

A kivitelező szerződésmódosítási igényét 2023. december 9-én jelezte a beruházónak. Arról tájékoztatott, hogy az ukrajnai háború humanitárius katasztrófa következtében kialakult, építőipart érintő rendkívül bizonytalan körülmények, és az építőipari anyagokat érintő áremelkedés, illetve hiány miatt nem biztosítható a kivitelezés a szerződéskötéskor vállalt feltételekkel, továbbá a változó világgazdasági helyzet, a rendkívüli mértékű üzemanyagár emelkedés és az infláció miatt a közbeszerzési eljárás során az ajánlatban leadott és az alapján szerződött árak nem biztosítják az építési beruházás fenntarthatóságát. Kezdeményezte továbbá helyettesítő termékek beépítését is. A vállalkozó kellő gondossággal eljárva sem láthatta előre a körülmények változását. A benyújtott árajánlatokkal alátámasztott dokumentumokból megállapítható, hogy a vállalkozói igény összegszerűen jogos, az árajánlatok és az azok alapján képzett költségvetési anyagárak a piaci viszonyoknak megfelelőek – írja a Közbeszerzési Értesítő.

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában