Gazdaságélénkítés

2022.05.26. 10:13

Több száz milliós támogatáshoz jut három megyei kistelepülés

Ennek köszönhetően elkezdhetik fejlesztési terveik megvalósítását.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Esztár, Magyarhomorog és Tépe kezdheti el fejlesztési terveinek megvalósítását

– közölte honlapján a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat. A Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programcsomagot 2019 őszén fogadta el a Kormány, ezt követően indult a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja (GÉP). Ennek keretében a Belügyminisztérium olyan vissza nem térítendő támogatást nyújt a településeknek, amely hatékonyan járul hozzá a kedvezményezett térségek gazdasági, munkaerőpiaci hátrányainak csökkentéséhez, a helyi foglalkoztatás bővítéséhez, a vidék lakosságmegtartó képességének növeléséhez.

A program mostani, IV. ütemében három hajdú-bihari település fejlesztési elképzeléseit támogatják.  

  • Esztáron édesipari termékgyártás kapacitásbővítése valósulhat meg közel 280 millió forintos támogatással,
  • Magyarhomorogon búzacsíra- és csíralé-előállító üzemet hozhatnak létre, erre pontosan 280 millió forint érkezik,
  • Tépén pedig a meglévő sertésfeldolgozó üzem és vágópont kapacitásbővítése kezdődhet el, ehhez szintén 280 millió forinttal járul a hozzá a Kormány.

Korábban elnyert támogatások a GÉP keretében

I. ütem, Körösszegapáti, 99 millió forint: az Apáti Ízek Kereskedőház kialakítása

II. ütem, Tetétlen, 200 millió forint: a homoktövis-feldolgozó üzem és bemutatóterem kialakítása

II. ütem, Bakonszeg, 137 millió forint: a zöldség- és gyümölcsfeldolgozás fejlesztése

II. ütem, Földes, 110 millió forint: az asztalosüzem fejlesztése

II. ütem, Fülöp, 200 millió forint: Fülöp-Grass, gyepszőnyeg-előállítás

III. ütem, Báránd, közel 186 millió forint: a tésztaüzem felújítása és kapacitásbővítése

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában