Kaland, kihívás, siker

2022.02.12. 07:00

Feláll, koronát igazít, továbbmegy – ez a protokoll, ha megbotlik a királynő, és a vállalkozással sincs másként

A Napló Süvöltős Lászlót, a Simplegrow vezető tanácsadóját kérdezte, mit érdemes egy kezdő vállalkozónak figyelembe venni a vállalkozása elindításakor.

Süvöltős László szerint akadályok mindig lesznek. A megoldás: hozzáállás és önbizalom

Forrás: Napló-Archív

Miért van az, hogy az emberek csupán elenyésző százaléka gondolkodik saját cég elindításában? Az ötlet, a bátorság vagy a tőke hiánya az, ami nem engedi egy gyümölcsöző jövőbeli üzlet zárva tábláját megfordítani? Egyáltalán probléma-e, ha a kormányzás felelőssége helyett valaki az evezést választja? 

 

Süvöltős László marketing- és üzletfejlesztési szakértő bátorító képet festett a lehetőségekről, ami ösztönző lehet a jövő cégalapítói számára. 

 

A szakember szerint látható, hogy még mindig jóval kevesebb azoknak a száma, akik a karrierlehetőséget abban látják, hogy saját céget alapítsanak. Ezzel alapvetően nincsen gond, mert az erre vonatkozó hazai statisztikák megfelelnek a nemzetközi kimutatásoknak. Mégis – mivel a kis- és középvállalkozások a hazai gazdaság jelentős részét teszik ki – fontos, hogy folyamatosan meglegyen az utánpótlás azokból a leendő cégvezetőkből, akik a jövőben munkaadókká szeretnének válni. 

 

Életképes ötlet kell 

 

– Az új vállalkozás alapja egy üzleti ötlet és az, hogy ez mennyire életképes. Egy új vállalkozás szerves részét képezi maga a termék vagy a szolgáltatás. A legfontosabb kérdés, hogy ez eladható-e. Ha a piacnak éppen nincs rá szüksége – tehát nem egy pohár vizet árulunk a sivatagban –, az sem tragédia, ebben az esetben viszont igényt kell teremteni a termékre, ami nagyobb marketingbüdzsét igényel.

Ha megbizonyosodtunk arról, hogy igényli a piac a terméket, a marketing célja az, hogy eljuttassa a termék létezésének a hírét a leendő vevőkhöz, egy vásárlóból kettő legyen, majd tíz és száz, hogy az eladások száma szépen elkezdjen felfelé skálázódni

– mondta. 

 

Süvöltős László szerint meg kell vizsgálni, mi a célcsoportja a terméknek, és azt, hogy hogyan lehet ezt a csoportot elérni. Ahogy a vállalkozás növekszik, a következő lépés a csapat fejlesztése, ami a háttérből tudja majd a növekedést kezelni. Egy idő után szükség lesz újabb értékesítőkre, menedzsmentre, HR-esre, így ideális esetben az alapító idővel, az operatív feladatoktól hátrébb lépve, a cég építésével foglalkozhat. A jó ötlet csak a siker 1 százaléka, minden más a megvalósításon múlik. 

 

Látni a lehetőségeket 

 

– Az egyik tipikus akadály észrevehetően az, hogyha valaki nem látja maga előtt azt a tízlépésnyi utat, amin keresztül az ötletből sikeres cég lesz, és ezért el sem kezdi a vállalkozást. Ez kicsit olyan, mint sötétben autót vezetni: mindig csak az előttem lévő ötven métert látom, de el kell indulnom ahhoz, hogy a következő ötven is látható legyen.

Ha azért nem indul el valaki, mert Debrecenből nem látszik a Budapest-tábla, az hiba. A vállalkozás egy kaland, egy kísérletezés: lesznek akadályok, de mindig vannak más utak és segítő jobbok is.

A szüleimtől azt tanultam, hogy az akadályokat akarattal és ésszel kell leküzdeni, az idő egyértelműen őket igazolja – vallja a tanácsadó. 

 

– A másik hibaforrás, hogy a cégvezetők gyakran csak mereven azt látják, amit maguk előtt elképzeltek, holott a lehetőségek gyakran a szemellenző túloldalán vannak. A marketing segít abban is, hogyan lehet a termékeket és a különböző szolgáltatásokat kombinálni, és adott esetben egy termékpalettát készíteni. Akadály lehet sokak számára a tőke hiánya is, azonban látni kell, hogy van rendelkezésre álló forrás. Ha valaki innovatív vállalkozást indít, ma Magyarországon tízmilliárdos nagyságrendű befektetésre váró összeg van elkülönítve az ötletgazdák számára. Ennek természetesen megvan a folyamata, de a forrás maga adott – mondta. 

 

Kis lépés, kis botlás 

 

Feláll, koronát igazít, továbbmegy – állítólag ez a protokoll abban az esetben, ha nyilvános szereplés közben megbotlik a királynő, és ez a vállalkozással sincs másként. Lesznek kudarcok, ezek az út szerves részét képezik. A kudarc után három feladatunk van: kiértékelni, újra nem elkövetni, és még keményebben menni tovább. Süvöltős László úgy látja, az a vállalkozási ötlet, amelynek az első lépéséhez nagymértékű tőkére van szükség, nem biztos, hogy jó, vagy legalábbis nem az első lépésnek kell lennie. Ilyenkor talán érdemes az elképzelésekből visszább venni, fapadosan elindulni, és fokozatosan felépíteni az álmokat. Lehet, hogy nem az első, hanem majd a második vagy harmadik céggel sikerül valóra váltani a saját vállalkozás vízióját. A világ körüli út is egy lépéssel kezdődik: keresni kell a rendezvényeket, képzéseket és könyveket a vállalkozásindítás témakörében, és merni kell megtenni az első lépést.

 

Hajnal László 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában