Három évtized sikerei

2021.12.18. 20:00

Egy Ladával és egy utánfutóval indultak, ma már városszerte találkozhatunk a munkáikkal

Kuszkóék már a kezdetekben tudták, hogy a minőség hosszú távon garancia lesz a sikerre.

Kuszkó Zsolt, Kuszkó Tamás, Kuszkó Sándorné Zsuzsa és Kuszkó Sándor

Forrás: Kiss Annamarie

Harminc éve annak, hogy megkezdte működését az a debreceni családi vállalkozás, mely mára jelentős sikereket ért el, város­szerte találkozhatunk kivitelezői munkáival. Az idén három évtizedes fennállását ünneplő vállalkozásnak több olyan munkavállalója is van, akik csaknem a kezdetektől tagjai a csapatnak. A cég közműépítéssel foglalkozik, de öntőrendszerek kivitelezését és medencék építését is végzi a cívisvárosban. A jubileum alkalmából visszatekintettünk a kezdetekhez, s bepillantást nyertünk abba, mi állhat sikerük hátterében. 

 

A családfő, Kuszkó Sándor korábban a Debreceni Vízműnél dolgozott, de a rendszerváltást követően megváltoztak a körülmények, így a magánszférában kellett szerencsét próbálnia. Rövid időn belül csapatot alkotott, és feleségével, Zsuzsával együtt belefogtak az ismeretlenbe. Ennek már három évtizede. – Jól emlékszem, hogy mindössze egy utánfutóval és egy Ladával indítottuk el a vállalkozásunkat 1991-ben – idézte fel a Naplónak a kezdeteket a cég tulajdonosa és egyben alapítója. Kuszkó Sándor szerint hosszú utat tettek meg idáig a csapattal: a kezdeti nehézségek után a vállalkozás fejlődésnek indult, és mára egyre több a megrendelésük, ennek ellenére megmaradt a családias légkör, amelyben mindig odafigyelnek a csapat tagjaira. 

 

Tradíció és fokozatos fejlődés 

 

– Nagy volt a tét az első megrendelésünkkor, referenciánk egyáltalán nem volt; honnan is lett volna egy újonnan indult cég esetében. Így beleadtunk apait, anyait. Tudtuk, a minőség hosszú távon garancia lesz a sikerre. Elkészültünk péntektől vasárnapig, mindössze három nap alatt a munkával, és örömünkre elégedettek voltak a végeredménnyel. 

Hittünk az alapértékekben, abban, hogy a minőségi munka megalapozza a jövőnket 

– folytatta a visszaemlékezést, majd hozzátette, az értékek továbbra is a minőségben rejlenek, ez a mai napig a hitvallásuk. Emellett pedig fontos, hogy fokozatosan, lépésről lépésre fejlődjön a vállalkozás. Úgy véli, a mai világban sokan ott hibáznak, hogy nagyon rövid idő alatt nagyon sok hasznot várnak; vallja, ez hosszú távon nem járható út. A vállalkozást fokozatosan építették fel az adminisztrációt és a könyvelést végző feleségével, de elég hamar belekóstoltak fiaik is a családi vállalkozás mindennapjaiba. Szabadidejében Tamás és Zsolt is csatlakozott a gépkezelői teendőkbe. – A fiam tanáremberként jött délután gépet kezelni, aztán a másik fiam is kitanulta ezt a szakmát, és mérnök lett – büszkélkedett a cégalapító. 

 

Van, aki továbbvigye 

 

A család szerint ahhoz, hogy ennyi időn keresztül talpon maradjon egy kisvállalkozás, az szükséges, hogy magas minőségben, határidőre végezzék el a munkát, ezt a minőséget pedig meg kell fizetni az „olcsójánosokkal” szemben. A csapat valamennyi tagja télen-nyáron talál olyan munkát, ami miatt folyamatos és teljes a foglalkoztatottság náluk. Mára a házaspár a nyugdíjas éveit tölti, két fiuk vette át tőlük a stafétabotot. A családi vállalkozás jövője stabil kezekben marad, hiszen az egyik Kuszkó fiú mérnöknek, a másik pedig könyvelőnek tanult, így mostanra teljes mértékben átvették a feladatok ellátását a családi cégen belül, természetesen a szülők szellemiségének és alapértékeinek továbbörökítése mellett. 

 

KD 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában