2021.01.08. 12:24
Czeglédi Gyula: A fürdőn túl is lehet gazdasági élet
Az idegenforgalmi beruházások folytatása mellett ipari övezet létrehozásában is gondolkodik Hajdúszoboszló.
Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere
Fotó: Napló-archív
– Nehéz, rögös, de reményt keltő év volt 2020 – jelentette ki Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere a helyi tévének adott évindító interjújában. Mint fogalmazott, az erőket a koronavírus elleni védekezésre kellett fordítani, hogy lehetőleg minél kevesebben fertőződjenek meg. A költségvetést is át kellett gondolni, a tervbe vett fejlesztéseket visszább kellett venni. Az önkormányzatok is kaptak a védekezés megszervezésére feladatot. Nyárra csökkent a fertőzöttek szám, elindulhatott a turizmus. A hajdúszoboszlói idény hosszát tekintve azonban leginkább a balatonira hasonlított, körülbelül hat hétig tartott. Reménykeltő volt az ősz, majd novembertől jött a zárlat. Remélik, a 2021-es év jobb lesz.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/igMIQxc0WMcmvWpC0_H7p4pLDXm-W7PGvqIkMi7_UPw/fill/2560/1753/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2NDkwNjI4NTY2YzRkNjdiMGJhNjhkMTdlYTg5MWUx.jpg)
Fotó: Napló-archív
Segíti az építőipart
– A rászorulók megsegítésére alapot nyitottunk, ellátatlanul senki nem maradt Szoboszlón. A hajléktalanszállót is kinyitottuk időben, széleskörűen működtettük a szociális ellátórendszert. A vállalkozók pénzzel és adományokkal segítettek. A kormány támogatásával sok munkahelyet sikerült megőrizni. Az önkormányzat 100 milliós tétellel járult hozzá a fürdő likviditásának megőrzéséhez – sorolta a polgármester, aki Hajdúszoboszló gazdaságáról is beszélt. – A választási ciklusra célul kitűzött teendők időarányosan teljesültek. A fürdőben javában tart a nagy beruházás, az az idén elkészül. A Mátyás Király sétány teljes rekonstrukciója tart, arra póttámogatást kértünk, mivel a kivitelezési költségek a tervezés időszakához képest jelentősen megdrágultak. Elkezdődhet a rendezvényközpont tervezése 2021-ben. 750 magánszálláshely újulhat meg a pályázatoknak köszönhetően. Ez a helyi építőiparnak is ad segítséget. A turizmus tehát jó úton van. Mi azonban az idegenforgalmon túl is fejlesztjük a város gazdaságát. Vállakozásfejlesztési stratégiát alakítottunk ki, ipari övezetet kívánunk létrehozni a helyi vagy az idetelepülni kívánó gazdasági egységeknek. A meglévő vállalkozásokat is tudjuk támogatni, például kiemelt beruházássá minősítjük a projektjüket vagy segítséget adunk az ügyintézésben.
HBN