Segítséget a gyűjtőknek!

Sőt, leginkább nem arról! Hanem egy környezettudatosabb gondolkodásról, annak továbbadásáról, éléséről. Amikor különbséget tudunk tenni a szemét és a hulladék között. Mert a szemét az szemét, menjen a kukába. A hulladék viszont érték, amiből ismét lesz valami. A majdani valami alapanyagát azonban össze kell gyűjteni, az pénzt ér, és ezt oda kell adni azoknak, akik elvégzik ezt a munkát. Óvodásoknak, iskolásoknak, szülőknek, cégeknek. Tudom, erre az összegre nem lehet jövőt alapozni, a hozadéka azonban ennél lényegesen több. Több, mert az intézményi gyűjtéseken megtanulják a gyermekek, hogy mi a szemét, és mi a hulladék. Jó esetben erre a családban rá is erősítenek. Ezt a szemléletet viszi tovább a felnövekvő nemzedék, amely továbbadja a gyermekeinek, tanítványainak.

Most azonban homok került az évtizedek óta jól működő gépezetbe. Nem állt le, csak csikorog, és még néhány évig csikorogni is fog. Az újságjellegű papírokat átveszik, ezzel nincs is változás. A többit viszont a jelenlegi állás szerint nem, mert nem kifizetődő begyűjteni, továbbadni. Mi lesz vele? Megy a kazánokba, kályhákba, onnan a levegőbe, vagy éppen az eső veri szét az árkokban, utak mentén, illetve jó esetben a szeméttelepen köt ki. Az, ami nem odavaló.

Joggal vetődik fel a kérdés: az Európai Unió­ban, az egyes tagállamokban miért nem kerül annyi pénz a nem újságjellegű papírhulladék gyűjtésének támogatására, hogy az a begyűjtő cégnek legalább nullára jöjjön ki? Igen, tudom, sok minden másra is kell a pénz. De! Ha évtizedek alatt kialakult egy jól működő, környezettudatosság felé mutató rendszer, akkor annak a gazdasági okok miatt bekövetkezett nehézségeit miért ne lehetne áthidalni támogatással? Ráadásul ezt a gondot nem a gyűjtő cégek, hanem az unió, a tagállamok korábbi gazdaságpolitikája idézte elő.