Hortobágyi Ménes

2019.05.22. 11:54

Kisminkelik a lovakat a megmérettetésre

„Egy ilyen kiállítást komoly felkészítés előz meg, ilyenkor a tisztaság, a körömápoltság még nagyobb hangsúlyt kap a lovak esetében” – mondta Szladek Róbert.

Fotós: Hírek 360

A Hortobágyi Ménes nóniusz lovai sem maradtak le a két hete Hódmezővásárhelyen megrendezett XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról. Az Árnyas névre hallgató nóniusz fedező mén a kategóriája első helyezettjeként jött le a kiállítás kifutójáról.

– A részt vevő mének között felállítanak egy rangsort, és büszkén mondhatom, hogy Árnyas elhozta a várva várt címet – hangsúlyozta Szladek Róbert, a Hortobágyi Ménes vezetője. – A fekete nóniusz 2014-ben született, s tavaly előtt tett mén vizsgát. A felmenői mind Hortobágyról származnak. Sokat kell lovak között forogni, míg az ember szeme meglátja, hogy melyik az a ló, amelyiket lehet küldeni egy kiállításra – emelte ki.

Árnyassal terveznek

A zsűri elsősorban azt figyeli, hogy a ló megfeleljen a fajta elvárásainak. – Lényegében „kisminkeljük” az állatot, hogy elegánsabban, szebben mutasson. A bírák nagy hangsúlyt fektetnek a fölvezetésre. Sokat nyom a latban, hogy ki és miként fogja a kantárt, de persze a beállás is fontos. Meg kell említeni, hogy testfelépítést, mozgást, továbbá a viselkedést és a származást is figyelembe veszik – mondta a ménesvezető. A magabiztos kiállású mén egyes fogatban is bemutatkozott, a kiállítás mellett kocsiban is látható volt.

– Árnyas egyébként most készül az első Fiatal Fogatlovak Világbajnokságára, amit Mezőhegyesen rendeznek majd szeptemberben. Minden évben szoktunk fedező ménnel részt venni, idén Árnyassal indulunk – mesélt a tervekről Szladek Róbert, a ménes vezetője.


Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera háta mögött! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában