Helyi gazdaság

2016.05.17. 09:07

Utód nélkül a gazdák?

Debrecen - Komoly katasztrófa fenyeget Magyarországon, ha utód nélkül marad a nagy gazdageneráció.

Debrecen - Komoly katasztrófa fenyeget Magyarországon, ha utód nélkül marad a nagy gazdageneráció.

Egész Európában elöregedőben van a gazdatársadalom. Mind a magyar, mind pedig a nyugat-európai mezőgazdaság következő 10-20 évének egyik kritikus pontja a generációváltás. A magyar gazdák e tekintetben pedig eleve hátrányból indulnak.

Most tanuljuk

Ugyan az Európai Unió célzott támogatásokkal igyekszik javítani az agrárium korösszetételét, de a hazai tulajdonosi kör többsége még sosem esett át hasonlón. A tét nem kicsi: bukás vagy megújulás? A hazai gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti volt 2013-ban, de az 55 év felettiek aránya is emelkedett. A KSH legutóbbi gazdaságszerkezeti összeírása alapján a középkorú gazdálkodók aránya is csökkent. A segítő családtagok között azonban egyre nagyobb arányban találhatunk 35 év alattiakat, ami biztató. Az utódlás nemcsak az agráriumot érinti, hanem az egész magyar gazdaságot, hiszen a magánszektorban a vállalatok többsége a rendszerváltozást követően jött létre, vagy ekkor került magánkézbe. Így a most nyugdíjba készülők jelentik az első generációt és nincs előttük az utódlásra már jól kialakult gyakorlat.

A kritikus pont

A stafétabot átadása kritikus pont, hiszen meg kell tudni tartani a fáradtságos munkával felépített gazdaságot, majd az új generációnak is hozzá kell tudni járulnia annak fejlődéséhez. Rossz hír, hogy az utódlást a cégek kétharmada nem éli túl. Szép számmal vannak olyan gazdálkodók, ahol nincs utód. Az ilyen gazdaságok megszűnhetnek és átvehetik helyüket tőlük erősebb, és biztosabb jövőképpel rendelkezők. Nem kérdés, hogy ez milyen mértékű birtok-koncentrációt eredményezhet. Azonban sok helyütt nem az utód hiánya jelenti a fő problémát, hanem az, hogy az új generáció érdektelen a gazdálkodás iránt. Az utódlás sok helyütt konfliktusokkal terhelt. Ez egyrészt az idősebbeknél abból fakad, hogy érzelmi stresszt jelent a vezetés elengedése, másrészt sokakat bosszant a fiatalok tapasztalatlansága is. Persze az ifjúságot sem kell félteni, hiszen sokan közülük mindent azonnal akarnak, és azt hiszik, hogy már mindent tudnak.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában