Helyi gazdaság

2013.03.27. 12:40

OGY - A költségvetési bizottság elutasította az eszközkezelővel kapcsolatos módosításokat

Budapest, 2013. március 27., szerda (MTI) - Az Országgyűlés költségvetési és számvevőszéki bizottsága nem támogatott a Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvényjavaslathoz benyújtott egyetlen módosító indítványt sem, a szerdai ülésen elutasított javaslatok között két kormánypárti indítvány is volt.

Budapest, 2013. március 27., szerda (MTI) - Az Országgyűlés költségvetési és számvevőszéki bizottsága nem támogatott a Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvényjavaslathoz benyújtott egyetlen módosító indítványt sem, a szerdai ülésen elutasított javaslatok között két kormánypárti indítvány is volt.

Szabó Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) főosztályvezetője ideiglenes tárcaálláspontként jelezte, hogy az NFM egyelőre nem támogatja a két kormánypárti javaslatot, mert azok költségvetési hatását egyelőre nem tudták felmérni.

Habis László (KDNP) azt javasolta, hogy könnyítsék tovább a Nemzeti Eszközkezelő rendszerébe kerüléshez szükséges feltételeket, így a 2013. január elsején fennálló késedelmes tartozás követelménye csökkenjen 180-ról 120 napra.

Talabér Márta (Fidesz) indítványa szerint Budapesten és a megyei jogú városokon kívül Pest megyében is 20 millió forintos értékhatárig vásárolhasson ingatlanokat a Nemzeti Eszközkezelő. A képviselő az indoklásában kifejti: Budapest agglomerációjában - elsősorban Budapest közelsége miatt – magasak az ingatlanárak, így több egyébként jogosult család, illetveháztartás nem tud élni a Nemzeti Eszközkezelő által biztosított lehetőséggel. A javaslat ezt szeretné orvosolni. Az Országgyűlés elé a kormány terjesztette be azt a törvényjavaslatot, amely több ponton módosítja az eszközkezelőről szóló törvényt, hogy szélesítse azok körét, akik igénybe vehetik szolgáltatását. Egyebek között 5 millió forinttal, a fővárosban és a megyei jogú városokban 20 millió forintra, máshol pedig 15 millió forintra emeli azt a határt, amekkora összegig a Nemzeti Eszközkezelő segíteni tud a bajba jutott deviza jelzáloghiteleseken.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában