Nem csak szórakozás

2023.03.24. 20:54

Próbatermen belül és kívül is összetartó az Excellence-család – Fotókkal, videóval

A hazai élvonalban táncolnak még az ötven felettiek is.

Összetartó társaság a több korosztályt felvonultató táncegyesület

Forrás: Czinege Melinda

A közelmúltban a Domb utcán jártunk, ahol az Excellence Tánc Sportegyesület próbájára nyertünk betekintést. Az 1996. óta működő, korábban Salome Tánc-Sport Egyesület néven induló csoport tagjai lelkesen próbáltak a parkettás-tükrös második emeleti táncteremben Szarvas Tibor vezető felügyelete alatt.

Szarvas Tibor
Szarvas Tibor 
Forrás: Czinege Melinda

– Korábban a Kölcsey Művelődési Házban tanítottam, majd ‘96-ban költöztünk át a Domb utcára. A fő profilunk a versenytánc a 6-7 éves korosztálytól egészen a 65 éves korosztályig, de foglalkozunk salsával és bachatával is, de ezekkel nem versenyszinten – mutatta be a táncmester. Kérésünkre ismertette: a versenytánc az 1950-es években jött létre több táncstílus egybefogásával. A tánciskolának egy magasabb szintű formátuma, ahol versenyeken táncolnak a párok. A versenytáncba tíz tánc tartozik, ezek között vannak a standard és a latin-amerikai táncok. Előbbi csoportjához tartozik az angol- és bécsikeringő, a tangó, a slowfox és a quickstep, míg utóbbihoz a cha-cha-cha, a szamba, a rumba, a paso doble és a jive.

– Itt nálunk az idősebbek már a Senior Openben táncolnak, a Senior 3. kategóriában, amely az 55-65 év közötti korosztály. Öt ilyen pár van az országban, ketten nálunk, akik rendszerint dobogós helyezéseket érnek el a hazai versenyeken. Ezeket a helyezéseket már európai- és világversenyekre is ki szokták küldeni - tudtuk meg Szarvas Tibortól, majd körbemutatva hozzátette: most is ez a cél.

És valóban. Ott tartózkodásunk alatt a táncosok - akik között volt idősebb és kisiskolás egyaránt - két zenére történő táncpróba között a tükör előtt gyakorolták az egyes mozdulatokat a tűpontos megvalósítás érdekében. Közben Tibor elmondta: a versenyeken különböző korosztályok mérettetik meg magukat. Az előbb említett senior mellett a 9 évesek között érnek el mostanában szép sikereket a csoportból. 

A siker kulcsa a szorgalmas, kitartó gyakorlás 
Forrás: Czinege Melinda

– Nemrég volt egy országos bajnokság Szolnokon, ahol 7 gyerekpárom indult, ők második helyezést értek el, illetve Senior 3-ban induló két párom közül az egyik második, a másik pedig első lett – osztotta meg. Február végén pedig Balmazújvároson szerepeltek országos területi bajnokságon, ahol két senior korcsoportban első helyezéseket, a harmadikban első és második, míg gyermek korcsoportban szintén első helyezéseket értek el. Az egyesület felnőtt indulói pedig a dobogó második fokára léphettek fel.  

– Az edzések másfél-kétórások szoktak lenni, amelyeken tánctechnikát tanítok, gyakorlunk. Ha versenyre készülünk, akkor folyamatos a tánc és az esetleges hibákat javítjuk - ismertette. Mint megtudtuk a próbatermen kívül is összetartó a közösség: szilvesztert, karácsonyt és farsangot is együtt ünnepelnek; nyaranta közös sütés-főzést szerveznek, együtt kirándulnak, túráznak. 

BS 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában