tiszavirágzás

2020.06.30. 10:47

Káprázatos természet: kérészek perdültek táncra Tiszacsegénél

Remek fotók a nemrég hungarikummá nyilvánított jelenségről.

Fotó: Facebook / Tiszacsegei Komp

Aki követi a tiszacsegei komp hivatalos Facebook-oldalát, tudja, hogy folyamatosan szebbnél szebb természetfotókat osztanak meg rajta a Tiszáról és környékéről. Kedden például a tiszavirágzásról közöltek óriási, pazar pillanatképekkel teletömött galériát, rengeteg szemszögből bemutatva a kérészek rövid táncát.

Ahogy azt Lengyel Szabolcs, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója nemrég elmondta, a faj első említése Arisztotelésztől származhat, ugyanakkor nem teljesen biztos, hogy a tiszavirágról beszélt a görög filozófus. Az viszont már teljesen bizonyos, hogy 1634-ben egy belga orvos megfigyelte és le is írta a kérészfajt. Mára csak a Tiszán, a Rába vízgyűjtőjében, illetve néhány, Magyarországtól keletre található folyóban él a tiszavirág – tette hozzá. A kérészlárva három évet tölt a folyó partfalában, a szaporodás miatt jön néhány órára a felszínre, ezt hívják tiszavirágzásnak.

A tiszavirágzást május 22-én nyilvánították hungarikummá.

A csegei révnél a folyó magas vízállása miatt egyébként jelenleg szünetel a kompközlekedés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában