Gyermeklelkek

2020.06.22. 09:00

A pszichológus feladata megadni a reményt

Egy különleges, töretlen népszerűségnek örvendő szakma: pszichológia, női szemmel.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

– Gimnazista koromban olvastam két gyerekvédelemről, gyerekpszichológiáról szóló könyvet. Akkor azt mondtam, nem akarom, hogy gyerekekkel ilyesmi történjen, én is tenni akarok a bántalmazásuk ellen. Azóta az érdeklődési köröm kiterjedt, de van, ami nem változott: hozzájárulni a gyerekek jóllétéhez és minél többeknek segítséget nyújtani a boldog gyermekkor megteremtéséhez – mondta a Naplónak Nagy Gitta pszichológus, a Megoldásközpont Magazin főszerkesztő-helyettese arról, mikor érezte először, hogy a pszichológiával szeretne foglalkozni.

Nagy Gitta-archív

Kihívásokkal teli

Örök kérdés a szakmával kapcsolatban, hogy képesek a pszichológusok függetleníteni magukat azoktól az emberektől, akiknek sokszor ők jelentik az egyetlen megoldást. A szakember szerint fontos betartani a határokat: a pszichológus szerep különbözik a pedagógustól, óvónőtől, szülőtől, de még nekik is búcsút kell mondani pár év után, ugyanígy ők sem tudnak teljes mértékben elhatárolódni a kötődéstől, nem is lehetséges; de megmutatják, hogyan lehet elválni. Megtörténhet, hogy valakinek a problémája őket is aktuálisan érinti, vagy valami miatt úgy érzik, nem tudnak együtt dolgozni azzal a személlyel, szülővel. Ilyenkor kedvesen, de határozottan másik pszichológust ajánlhatnak. Gitta négyéves gyerekektől a nyugdíjas korosztályig már segített mindenkinek, mivel családterapeuta-jelölt is, így szupervízió mellett családterápiát is tartott. Kamaszokkal mindig is szeretett foglalkozni: érdekes kérdéseik vannak, és nagyon hálásak, mikor azt tapasztalják, meg tudja érteni a lelkivilágukat.

A befogadás képessége

S mennyire lehet nehéz különböző személyiségekre hangolódni? – Számomra nem az, mindenfajta személyiség érdekel. Azonban tény, hogy nagy fokú rugalmasság kell hozzá, és a saját problémáink félrerakása. Először nekem is azt kell éreznem, gondolnom, amit ő: így tudok majd ténylegesen is a személyre reflektálni, érzéseit visszatükrözni. Majd ettől kissé eltávolodva, de a tapasztaltakat felhasználva tudok segítséget nyújtani – véli. Hozzátette:

„A pszichológus feladata megadni azt a reményt, sőt tudást, hogy akár gyermek, akár felnőtt, képes reális célt kitűzni, elérni, fejlődni, változni és változtatni.”

– Eszközöket adunk a kezükbe, hogy kialakíthassák saját megoldásaikat, de végső soron a kliens fogadja azt el, ő valósítja meg álmait, változtat szemléletmódján, mi pedig biztatjuk, kísérjük az úton – fejtette ki.

Fogadjuk el határainkat!

Az emberi lélek tudománya egyrészt telis-tele van szépséggel, másrészt sok nehézséggel is jár. Talán e mélységek és magasságok pontosan azt hivatottak megmutatni, mennyire sokszínűek vagyunk mi, emberek gondolataink kavalkádjával.

– A legszebb feladat egy gyermeket, serdülőt, családot az útján kísérni, megmutatni, hogyan tud kiegyensúlyozott életet élni, s hogy ennek a képessége benne van. Mikor ez a cél megfelelő motivációval találkozik, csodálatos dolgokat tudnak elérni. A veszélye talán legtöbbünk számára az, hogy ne akarjuk megmenteni őket, vagy a saját elképzelésünket, haladási tempónkat rájuk erőszakolni, és fogadjuk el kompetenciahatárainkat – vallja Nagy Gitta pszichológus.

Laszkács Denise

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában