Karácsonyra összeérnek az ünnep ízei

A nyírségi településen élő Demeter Lászlóné Pénzes Erika a kísérletezés nagymestere. Az ötletek persze nem laboratóriumban, hanem Erika fejében és „boszorkánykonyhájában” születnek. Talán nincs is olyan étel, amihez ne tenne hozzá valamit, amivel egyedibbé, különlegesebbé varázsolhatná annak ízvilágát. Nincs ez másként az ünnepi menüvel sem. Karácsonyra Erika már nyáron elkezdte a készülődést. Joggal mondhatnánk, hogy ez azért mégiscsak túlzás, de azonnal meggondoljuk magunkat, ha megismerjük a korai előkészület okát.

Dióból lesz minden

Demeterék ünnepi asztalán idén a dió lesz a főszereplő. A csonthéjasból lesz az elmaradhatatlan bejgli tölteléke, amit minden évben elkészít a háziasszony. Erika egy kicsit továbbgondolta a dió felhasználásának lehetőségeit, így idén először saját készítésű dióbefőtt és diólikőr is kerül majd az asztalra. Mindkét különlegesség alapanyaga zöld dió, ezért érthető a kora nyári előkészület. Akkor kell leszedni, amikor még rajta van a zöld burok, de a belső csonthéj még nem alakult ki. Június 23-a volt, amikor hazatérve a munkából kutakodni kezdett Erika az interneten, s akkor talált rá egy cikkre, miszerint a dió­befőtt és a diólikőr készítéséhez Szent Iván-éjjelén kell hozzákezdeni, majd karácsonyig érdemes érlelni. – Nem vagyok babonás, de azonnal a naptárra néztem, s rögvest nekiláttam a diószüretnek, pedig már jócskán benne voltunk az estében. Úgy éreztem, hogy ez az újonnan felfedezett hagyomány nem lehet véletlen. Meg kell próbálnom nekem is – mondta a háziasszony. Erika addig csak süteményt készített dióból, de ez őt egyáltalán nem zavarta. Sőt, az újdonság, az új befőtt és ital kipróbálása még inkább arra ösztönözte, hogy használja ki az „utolsó lehetőséget”.

Jó munkához idő kell

– Még soha nem hallottam senkitől Nyíracsádon, hogy dióbefőttet készített volna, ezért is izgatott annyira a dolog. Már sötét volt, amikor én még mindig a fa alatt voltam. Gondoltam, szedek annyit, hogy a likőr se maradjon ki, hadd legyen bőven újdonság a karácsonyi asztalon. Mindenki lázba jött, a család minden tagja kivette a részét – mondta Erika, aki elmagyarázta aztán a munka menetét is. A zölden leszedett dió belsejének is puhának kell lenni, ezt minden szemnél hústűvel ellenőrizték. Pár nap múlva Laci fia Göncről hozta a likőr másik fő alapanyagát, a jó minőségű gyümölcspálinkát, amiben csak annyi cukor volt, amennyit a gyümölcs engedett ki magából. – Félbe, negyedbe vágtam a zöld diót, háromnegyed részig raktam vele egy ötliteres üveget, majd felöntöttem a gyümölcspálinkával. Ezzel kezdetét vette az érlelés. Az első szakasz körülbelül 4-6 hétig tart, ez idő alatt a dió sötétbarnára, csaknem feketére színezi a pálinkát. Aztán jöhet az ízesítés, ami lehet hagyományos, dióhoz illő, de nyugodtan lehet a fantáziára is bízni. Én az utóbbit választottam. Készítettem elő vaníliarudat, egy kevés citrom- és narancshéjat, pár szem szegfűszeget, ánizst és természetesen ízlés szerint fahéjat. A fűszereket vízzel, kevés cukorral, tartósítószer nélkül összefőztem, majd összeöntöttem a dióról leszűrt sötét alkoholos lével – magyarázta Erika. Az illatából ítélve nagyon különleges aromájú, igazi ínyenceknek való különlegesség lesz belőle, amivel karácsonykor már koccintani is lehet.

Dióból befőtt

A dióbefőtt legalább olyan izgalomba hozta Erikát, mint a likőr. Ehhez is a még zöld termésre volt szükség, amit mosás után egy nagy vödörben áztatott, hogy a kesernyés ízt kiengedje magából. A likőr lehet kesernyés, de a befőttnek édeskésnek kell lenni. Erika egészben hagyta a diót, de a biztonság kedvéért minden szemet megszurkált, a vizet pedig naponta kétszer öntötte le róla. Két-három hétig tartott ez a folyamat is. – Miután kellőképpen kiáztak a szemek, fazékba kerültek, s enyhén ecetes vízben felfőztem, míg teljesen puha nem lett. A következő napon készítettem el a szirupot, ugyanazokat a fűszereket tettem a főzőlébe, mint a likőrnél, felforraltam, majd lehűtöttem. Ezt háromszor kell megismételni, három egymást követő napon. A negyedik napon az egész diókat beleillesztgettem az üvegbe, majd felöntöttem a sokszori felfőzéstől egészen szirupos, mézsűrűségű lével, és már kész is volt – mondta mosolyogva Erika, mintha a művelet is olyan egyszerű lenne, mint ahogyan elmagyarázta. Az üvegek száraz dunsztba kerültek, kihűltek, majd megkapták a „főkötőt”, és karácsonyig a kamra polcain gubbasztanak. Persze Demeterék kíváncsi természetűek, s emiatt nem bírták ki, már korábban megkóstoltak egy kis­üvegnyit, de senkinek nem okozott csalódást a pazar zölddió-befőtt. A kocsonyás belsejű, intenzív ízű és nagyon laktató befőttből egyetlen szem is elég személyenként az ünnepi vacsorához, hisz bármennyire is furcsa, de nagyon telít. Vékony szeletekre vágva érdemes fogyasztani. Ami érdekes, hogy minden rétegnek külön íze van. Húsokkal fogyasztva pedig nagyon érdekes ízvilágot alkot.

Kedves Zilahi Enikő