2024.04.27. 16:02
Bikiniben búcsúzott Ázsiától Cserpes Laura
Cserpes Laura
Forrás: MW-archív
Az énekesnőként és színésznőként is ismert Cserpes Laura vállalkozó-üzletember apjával, Cserpes Istvánnal vágott bele a nagy kalandba, az Ázsia Expressz új évadjába, amelynek a forgatása a végéhez is ért. A hajdú-bihari származású előadó bikinis képpel búcsúzott a kontinenstől - szúrta ki az Origo.
Mint írják, ahogyan azt a nézők is láthatták a korábbi évadokban, a TV2 utazós-kalandozós realityje egzotikus tájakon játszódik, ahol a magyar sztároknak el kell jutniuk egyik pontból a másikba, stoppal, de úgy, hogy nincs náluk se telefon, se térkép, se pénz, se bankkártya, ráadásul a nyelvet sem beszélik. Rengeteg, helyi népszokáshoz, helyi történelemhez köthető feladat színesíti a napokat, és a legtöbb este, amikor épp fáradtan összerogynának egy teljesen idegen ország idegen települése szélén, még neki kell állniuk szállást keresi – persze helyismeret és pénz nélkül, bízván abban, hogy akad a környéken pár jószívű lakos, aki beenged a lakásába, házába két teljesen idegen embert (plusz a ministábot, legalábbis egy rövidebb időre.)
Mikor láthatják a nézők?
Ördög Nóra a jelenleg Siófokon zajló Media Hungary résztvevőinek üzent az Ázsia Expressz forgatási helyszínéről, Tajvanról, a videójából pedig hivatalosan is kiderült, hogy a most felvett ötödik évad mikor kerül képernyőre a TV2-n.
„Lassan a végéhez közeledik az eddigi legemberpróbálóbb Ázsia Expressz-évad forgatása. Tényleg csodálatos helyszíneken jártunk, ez minden fáradságért kárpótol bennünket, illetve nemcsak a gyönyörű helyszínek, hanem hogy milyen elképesztően kedvesek és befogadóak a helyiek. Ez így volt a Fülöp-szigeteken is, és így van itt Tajvanon is. A kilenc pár elképesztő elánnal küzd, nyilván, hiszen már tudják nagyjából, hogy mire vállalkoztak. Nagyon-nagyon elszántak, és a stáb is fantasztikus munkát végez, úgyhogy alig várjuk, hogy megmutassuk a végeredményt. Ez idén ősszel következik majd el TV2-n, úgyhogy addig tartsatok ki, mi is ezt tesszük, már tényleg nincs sok hátra” – mondta Ördög Nóra. Azóta a munka véget ért, mindenki hazatért.