Reagált a klub és a város is

2023.12.20. 22:02

Kérdéses, mi lesz a Haladás sorsa

Homlok Zsolt a Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. szerdai egyeztető ülésen hangúlyozta: az elmúlt 10 évben, mióta a klub életében, mint támogató aktívan részt vesz, már voltak nehéz pénzügyi helyzetek, de a Haladás a nehézségeket mindig meg tudta oldani – írta a Vaol.hu a Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. mai egyeztető ülése után.

MW

Aggódva tekinthetnek a jövőbe a Haladás szurkolói

Forrás: Vaol.hu

Fotó: Unger Tamás

A Vaol.hu cikke szerint közös álláspontot is kialakítottak, mi szerint 

(...) a Haladás Szombathely városának és közösségének fontos és nélkülözhetetlen értéke, melynek megóvása mindnyájunk közös feladata és érdeke!

Szerdán 14 órára hívták össze a Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. taggyűlését.  

Jó másfél órán át tartott az egyeztetés, ami után először dr. László Győző sportért is felelős alpolgármester és dr. Horváth Attila, költségvetésért is felelős alpolgármester távozott. 

A Vaol.hu hiába kérdezte őket, elzárkóztak a nyilatkozattól, majd dr. László Győzőtől megtudták: abban maradtak, közleményt ad ki a Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft., külön senki sem nyilatkozik. Ezt erősítették meg mások is. 

Ki adta ki az információkat?

Aztán – szinte menetrendszerűen – Czeglédy Csaba posztolt elsőként: 

Haladás - Homlok megakadályozta a mai taggyűlés megtartását. Pénz sincsen. Séllei lemondott

 – írta közösségi oldalán a politikus.

A Haladás az ígéret szerint közölte is a közleményt

A Vaol.hu idézte a Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. sajtóközleményét is, amiben azt írták:

 Ügyrendi okból kifolyólag a mai napon informális egyeztetést tartottak a Haladás Labdarúgó Kft. tulajdonosai az elmúlt időszakban kialakult pénzügyi helyzet kapcsán. A tulajdonosok meghallgatták az ügyvezetők helyzetjelentését és beszámolóját, valamint a felügyelő bizottság beszámolóját a lefolytatott adatbekérés eredményéről, és ennek alapján megállapították, hogy a tervezett árbevétel – reklámbevétel – elmaradása és kiesése okozta a pénzügyi helyzet kialakulását.

A közleményből kiderül az is, 

megállapították, hogy a rendelkezésre álló információk alapján a tervezett bevételek beérkezésével a társaság pénzügyi helyzete belátható időn belül helyreállítható és a további bevételek biztosítják a szezon biztonságos befejezését, valamint a klub következő évi licenckérelmének feltételeit.

Megerősítették: a csapat 3 játékosa, Simut Mario Lucas, Doktorics Áron és Derekas Zoltán – élve jogi lehetőségével – szerződést bontott a klubbal és máshol folytatják karrierjüket.

Séllei lemondását a taggyűlés tudja elfogadni

Mint írták, Séllei Árpád ügyvezető benyújtotta lemondását, melyet hivatalosan legkorábban a januári taggyűlésen fogadhatnak el. A kisebbségi tulajdonosok a klubot és a többségi tulajdonost a helyzet megoldásában elvi támogatásukról biztosították.

Homlok Zsolt is megszólalt az ügyben

Homlok Zsolt hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 évben, mióta a klub életében, mint támogató aktívan részt vesz, már voltak nehéz pénzügyi helyzetek, de a Haladás a nehézségeket mindig meg tudta oldani.

A tulajdonosok közös álláspontja, hogy a Haladás Szombathely városának és közösségének fontos és nélkülözhetetlen értéke, melynek megóvása mindnyájunk közös feladata és érdeke!

– olvasható a Haladás közleményében.

A szombathelyi önkormányzat tulajdonosként így látja a helyzetet

Reagált a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft-nél zajlott egyeztetésre a szombathelyi városvezetés is, derül ki a Vaol.hu egy másik cikkéből. 

Szombathely Megyei Jogú Város kezdeményezésére a mai napra összehívott Haladás Labdarúgó Kft. taggyűlését a többségi tulajdonos tiltakozása miatt nem lehetett megtartani. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a többségi tulajdonos képviselője Homlok Zsolt megakadályozta a taggyűlés megtartását

– tudatta dr. László Győző sportért is felelős alpolgármester közleményében. Megtudtuk azt is: informális beszélgetés keretében ők kértek tájékoztatást a társaság anyagi helyzetéről, jövőbeni lehetőségeiről. 

Ennek során a többségi tulajdonos kifejezte arra vonatkozó reményét, hogy december 31-ig megnyugtatóan tudja rendezni a helyzetet. Ígéretet kaptunk, de garanciát nem

– közölte.

Úgy tűnik, Szombathely városa tulajdonosként nem kíván több pénzt adni

Múlt héten a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón a városvezetésnél érdeklődött a Vaol.hu arról, változtatnak-e a sportágazatra jutó mintegy 1 milliárd forintos pénzügyi keret elosztásán, jobban odaállnak-e a Haladás ügye mellé. Ismert, 2023-ban 40 millió forinttal, 2022-ben 50 millió forinttal támogatta a város a labdarúgó kft-t, aminek éves költségvetése egymilliárd forint körül mozog.

Horváth Attila költségvetésért is felelős alpolgármester egyértelműen válaszolt: nem. László Győző pedig úgy fogalmazott: a 2024-es költségvetés kialakítása későbbi folyamat, a helyzetet előbb szeretnék megismerni.

Szerdán ez megtörténhetett. Sokatmondó, hogy a Haladás közleményében az olvasható: 

A kisebbségi tulajdonosok a klubot és a többségi tulajdonost a helyzet megoldásában elvi támogatásukról biztosították.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában