Elismerés

2023.10.11. 13:12

Év Sportolója Gála: január 8-án lesz a díjátadó az Operaházban

A rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója közölte, azután, hogy az esemény az idén átköltözött korábbi „otthonából”, a Nemzeti Színházból, jövőre még jobb rendezésre törekednek.

MW

Csoportkép az M4 Sport - Év sportolója gála végén a Magyar Állami Operaházban 2023. január 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Nagy megtiszteltetés, hogy ismét ebben az 1884-ben megnyílt épületben ünnepelhetjük a bajnokok bajnokait

– fejtette ki.

Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságának tagja felidézte, hogy 2004-ben, azaz a jövő évihez képest húsz évvel ezelőtt járt először Év Sportolója Gálán.

Voltam díjazott és meghívott is, januárban pedig díjátadóként szeretnék közreműködni a magyar sport ünnepén, az éves sportteljesítmények megkoronázásán

– mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri főtanácsadója, aki háromszor vette át az év legjobbjának járó elismerést.

2024-et a párizsi olimpia határozza meg, és az év a díjátadóval robban majd be

 fűzte hozzá.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke emlékeztetett arra, hogy az esztendő legjobb sportolóinak megválasztása 1958 óta zajlik megszakítás nélkül, és jelenleg a 66. eseményre készülnek.

A világjárvány és a háború óta jobban értékeljük az ilyen rendezvényeket, amelyek sorozatát a Covid sem tudta megszakítani. Szerepelt már a gálán Carl Lewis, Szeles Mónika, Fabio Capello vagy Mark Spitz, és most is azon dolgozunk, hogy neves vendégeket köszönthessünk

– jelentette ki az MSÚSZ elnöke, hozzátéve,

 legitimmé teszi a szavazást, hogy évek óta több mint 400 sportújságíró vesz részt az online voksoláson.

A kategóriánként 10 jelöltet az MSÚSZ elnöksége állítja össze, aztán indul a szavazás és nagyjából a gála előtt tíz nappal hozzák majd nyilvánosságra az első három helyezett nevét minden kategóriában.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója hangsúlyozta, az M4 Sportnak az a küldetése, hogy bemutassa a magyar sportsikereket.

Nemcsak közvetíteni jó ezeket, hanem felidézni is jó őket, és már a legjobbak tízes listájára felkerülni is óriási teljesítmény. Természetesen a mi szemünkben mindenki bajnok, aki eljut ide

– emelte ki Székely Dávid. 

A közvetítésünk január 8-án 19.30 órakor kezdődik a vörös szőnyegről, majd este nyolckor indul a 120 perces program. Az m4sport.hu oldalon a közönség szavazhat majd az év sportpillanatáról, amelyet a gálán is felidézünk. A magyar férfi vízilabda-válogatott ugyanazon a napon csoportmeccset vív Olaszországgal az Európa-bajnokságon, de várhatóan nem fog egymással ütközni a két esemény

– jelentette be a közmédia sportcsatornájának igazgatója.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában