Ország-világ

2021.05.24. 17:28

Péni István sportlövő ismét Európa-bajnok

Sportolónk címét megvédve aranyérmet nyert légpuskában az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság hétfői versenynapján.

Budapest, 2020. március 9. Péni István sportlövõ a Nemzeti Lõtéren 2020. március 9-én. A sportoló kvótát szerzett a tokiói nyári olimpiára. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A kontinenstorna honlapja szerint az UTE 24 éves versenyzője a döntőben 251,3 körös teljesítményét követően szétlövésben kerekedett az izraeli Sergey Richter fölé.

Kissné Oroszi Edit tanítványa alapversenyben 629,9 kört lőtt, és a harmadik helyen került a fináléba. A döntő Péni István és az izraeli Sergey Richter különcsatáját hozta: bár az első öt lövés után a negyedik helyen állt a magyar versenyző, a tizedik után az élre ált. Majd sokáig az izraeli foglalta el az első helyet, aki egyre magabiztosabban vezetett. Az utolsó két lövés előtt Richter előnye 1,3 körre csökkent, az utolsó lövés előtt pedig már csak 5 tized volt kettejük között a különbség. Péni ekkor 10,5-öt lőtt, az izraeli versenyző kereken 10-est, így jöhetett a szétlövés.

Ebben a tokiói kvótás magyar 10,7-et teljesített, Richter pedig csak 10,3-at ért el. Péni István ezzel ismét Európa legjobbja lett a 10 méteres olimpiai számban.

„Az ismert körülmények miatt nehéz felkészülésen vagyok túl. Mesébe illő ez a győzelem. Európa-csúcs a döntőben, aranyérem, címvédés. Az utolsó négy lövés előtt egyre jobban megközelítettem izraeli ellenfelemet, és bíztam benne, hogy van esélyem a győzelemre. A végén mindent kiadtam magamból. A szétlövés előtt pedig már éreztem, nem volt kérdés számomra, hogy megnyerem az Eb-t”

- idézte a magyar szövetség Pénit.

A mindkét olimpiai számban világranglista-vezető, tokiói kvótával rendelkező Péni az indiai világkupán pozitív doppingmintát adott, de a gyanú szerint Sidi Péter manipulálta a vitaminjait, így Pénit a nemzetközi szövetség (ISSF) felmentette. A világ- és Európa-bajnok Sidi ellen a szállodai videófelvételek alapján eljárást indított a magyar szövetség, és felfüggesztette, így ő nem vehet részt a kontinensviadalon. A komáromi versenyző a múlt héten közleményben utasította vissza a vádakat.

A férfi légpuskások délelőtti alapversenyében Pekler Zalán és Hammerl Soma is érdekelt volt, előbbinek pedig csupán két tized hiányzott ahhoz, hogy döntőbe jusson és versenyben legyen az olimpiai kvóta megszerzéséért. Pekler 626,9 körrel a 10. helyen zárt, a 627,1 körös eredmény viszont már finálés szereplést jelentett volna számára.

Hammerl 622,4 kört lőtt, és ezzel a 45. pozícióban fejezte be az alapversenyt.

Dénes Eszter hatodik, nem szerzett kvótát

Az UTE 19 éves lövője 629,4 körrel fejezte be a női légpuskások alapversenyét, ezzel az ötödik helyen jutott a döntőbe, ahol három olyan riválisa volt, akinek még szintén nem volt tokiói indulási joga. Dénesnek az olasz, a francia és a belga ellenfele közül legalább kettőt kellett volna megelőznie, azonban 164,7 körös teljesítményénél mindegyik jobb volt. A két kvótát a győztes francia és a második belga versenyző szerezte meg.

A másik két magyar női légpuskás közül Zwickl-Veres Kata a 60. (620,3 kör), Szijj Katinka pedig a 71. (617,2 kör) helyen zárt az alapversenyben.

Nincs magyar döntős női légpisztolyban

Nem jutottak döntőbe a magyarok, így újabb kvótát sem szereznek női légpisztolyban. A hétfői alapversenyben legjobb magyarként Jákó Miriam 573 körös teljesítménnyel a 14. helyen zárt, két körrel maradt le a fináléról. Az olimpiai kvótás Major Veronika a 20. (570), Sike Renáta a 48. (563) lett.

Forrás: MTI

Borítókép: Péni István sportlövő a Nemzeti Lőtéren 2020. március 9-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában