A Kézisek kézise-szavazás esélyesei tündököltek 1982-ben

A Vasas játékosai 25–20-as vereséggel tértek haza Kijevből, a BEK-elődöntő első felvonásáról, így félig-meddig már elsiratták a továbbjutást. A szovjet atomcsapat 1970 és ’81 között nyolcszor söpörte be a serleget, e díszmenetnek az angyalföldiek többször is áldozatául estek. Hol a negyeddöntőben (1977, 13–10 és 8–13), hol a fináléban (1979, 17–13 és 9–14), hol már az első fordulóban (1980, 14–19 és 14–11). Idegenben monoton öt gól oda. Mint 1982. március 21-én – az akkoriban lelkesen ünnepelt Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján –, amikor megint öttel győzött a „szovjet hatalom”. Úgy tűnt, ez már mindig így marad.

Az új edzővel is, mert a régit, Csík Jánost a hazai vb előtt elvitték szövetségi kapitánynak, és egy 27 éves „srácot” szerződtettek helyette. A trénernél négy évvel idősebb csapatkapitány, Sterbinszky Amália, a magyar kézilabda nagyasszonya azt javasolta a társaknak, adjanak egy esélyt a fiúnak. Akit amúgy Mocsai Lajosnak hívtak. Az elődöntőig ment is minden szépen, de a kijevi mínusz öt mindenkit ledermesztett. Ráadásul hazaérve, az első edzésen képtelenség volt a csarnok parkettáján megállni, úgy csúszott. Mint kiderült, azért, mert táncversenyt rendeztek rajta. Na, még ez is! A társaság azonnal takarítókért kiáltott, de Mocsai és néhányan megjegyezték: várjunk picit, van egy hetünk rá, hogy hozzászokjunk, az ellenfélnek meg nem lesz egy napja sem.

A terv bevált. Az ihletett állapotban kézilabdázó Vasas a 12. percre ledolgozta a hátrányát, félidőben 16–7-re, a 39. percben 19–8-ra vezetett, a vendégek „korcsolyáztak”.

A tíz gólt vágó Gódorné Nagy Mariann ekkor azt kérte, hadd pihenjen egy picit – kétszer is hangsúlyozta, csak egy percet –, de nem volt megállás. A Szpartak trénere, a pukkancs Igor Turcsin őrjöngött, Sterbinszkyt letaglózták, de a 22–15-ös diadal és a továbbjutás mindenre gyógyírt adott.

A döntő visszavágója is kitüntetett dátumnak számított: május 9., a győzelem napja!

Az lett kézilabdában is, hiszen az idegenbeli 21–24 után a Vasas 29–19-re intézte el a Radnicki Beogradot. A Fáy utcában így két BEK-serleget is megcsodálhatott a nép: a másikat a Honvéd-fiúk előző nap nyerték meg Svájcban, St. Gallenben. Egyetlen hétvégén két magyar beteljesülés – korábban soha, egyetlen klubunk sem ért a csúcsra a legrangosabb kupában –, mesébe illő történet. Hát még úgy, hogy a Honvéd klasszisa, Őri Péter egy nappal azután, hogy nyolc gólt szórt, a lelátóról biztatta becses nejét, Győrvári Györgyit, aki a Vasas kapujában remekelt!

Bizony, ilyen családias légkör uralta a magyar kézilabdát 1982 decemberében is, az első hazai vb alkalmával, a kacsalábon forgó kastélynak számító Budapest Sportcsarnokban.

Az előzetes aggályok – sikerül-e naponta megtölteni a bő tízezres arénát? – feleslegesnek bizonyultak, többször is kézitusa alakult ki a jegyekért. Már december 4-én, Tina Turner koncertjére is, hát még másnap, amikor még nagyobb sztárok jöttek: válogatottunk a vb-címvédő NDK-val csapott össze! A 12 résztvevőt három négyes csoportba osztották, mindenhonnan ketten-ketten jutottak a hatos „nagy körbe”, a mieink a keletnémetekkel vívták az első rangadót. Ami két és fél perccel a vége előtt, 14–17-nél veszni látszott, de Sterbinszky, Barna és Gódorné révén a duda pillanatára kiegyenlítettünk. Igaz, hetesből, amit utólag, már a döntő körmeccsben, a jugoszlávok ellen tanultunk meg igazán becsülni. Ekkor ugyanis mindkét fél hat büntetőt lőhetett; a plávik ezekből hat gólt értek el, mi egyet. A 17–16-os vereségre ez és a 33–51. perc közötti egyoldalú gólcsend magyarázatot bőven adott, vigaszt nem.

A zárónapi jugoszláv–keletnémet 17–17 azonban igen. Ezzel ugyanis ténnyé vált, hogy a Szovjetunió a világbajnok, és az is, ha lányaink legyőzik, másodikok. Ha ellenben nem, negyedikek. E két opció, az ellenfél kiléte és a pattanásig feszült hazai közönség már így is az egekbe emelte a tétet, ráadásként kimondatott, az első három utazhat az 1984-es olimpiára. Azaz:

mindent vagy semmit. A hajráig e kettő határán egyensúlyozott csapatunk. Aztán elindult a minden felé, és 15–13-as győzelemmel, Gódorné hét góljával meg is érkezett oda!

Jobbátlövőnk mellett Angyal Évát választották be a világbajnokság all-star hetesébe, Sterbinszkyt pedig a legjobb védőjátékosként díjazták. Amál, a bombázó, mint a legjobb védő – lecke az alázatról.

Az ezüstéremhez, a szovjetek legyőzéséhez ez is kellett; mert senki ne higgye, hogy világbajnokként „lefeküdtek”. Ők, nekünk?! Turcsin, bárkinek?! Különösen a tavaszi BEK-elődöntő után?! Ugyan már!

Innentől aranyos olimpiai álmokat szövögettünk, de az 1984-es Los Angeles-i bojkott nemcsak a győzelem, hanem a részvétel esélyét is elvette. Az iszonyatosan balszerencsés, 1986-os vb-8. helyezés után azt gondoltuk, nincs lejjebb, de volt: 1989, B világbajnokság, 13. hely, és visszasüllyedés a C vb-re, a harmadik vonalba.

A magyar kézilabda tudásban, rangban és lélekben természetesen soha nem tartozott oda. El is indult vissza, a csúcsra – de erről legközelebb.