Nemzetiségi színházak fesztiválja

2023.03.11. 09:00

A nemzetek közötti békességet erősíti a hatodik Jelen/Lét

Március 19-én kezdődik Budapesten a magyarországi nemzetiségi színházak fesztiválja, amelynek kilenc napja alatt tizenöt társulat mutatkozik be a Nemzeti Színházban.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára a Jelen/Lét Fesztivál sajtótájékoztatóján a Nemzeti Színházban 2023. március 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

A hatodik alkalommal megvalósuló rendezvényen a tizenhárom nemzetiségből nyolc vesz részt saját előadással. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az idén is nívós produkciókat láthat majd a közönség – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. 

Az ukrajnai háborúra utalva a politikus hangsúlyozta: muszáj kizökkenni a mindennapok fájdalmából, keserűségéből. Kiemelte: nemcsak a nemzetiségek közötti kapcsolat fontos, hanem a nemzetek közötti kapcsolatok ápolására is szükség van ebben az időszakban.

Elmondta: felkérték a Kassai Állami Színházat, hogy lépjen fel Magyarországon. A társulat a fesztivál március 21-i hivatalos megnyitójának napján adja elő a meghurcolt és 1950-ben kivégzett Milada Horákováról szóló előadását – tette hozzá, megjegyezve, hogy a darabot Esterházy János tiszteletére mutatják be.

Az évről évre megrendezett előadássorozat, amelyet az idén 16 millió forinttal támogattak, a nemzetek közötti békességet is erősíti – mondta az államtitkár. 

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke hozzátette: 

az idei fesztivál felvezető rendezvénye a 10. Színházi Olimpiának, amely az idei év legnagyobb világszínházi eseménye. Az április 15-én kezdődő rendezvényen 58 ország, 400 társulata lép fel, 750 előadást valósítanak meg 7700 résztvevővel.

Valerij Fokin rendezővel, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház igazgatójával – akinek a színházban Rex címen lesz pénteken bemutatója – a nemzetiségi színházak ügyét a nemzeti színházakhoz kapcsolva létrehoztak egy szövetséget, több mint 50 tagszínházzal – mondta. Szeretnének az európai nemzetiségek színházainak egyfajta központot, fesztivált létrehozni. 

A vezérigazgató arról is szólt, hogy 

a nemzeti színházakat arra buzdítják, hogy a nemzetiségi színházak ügyét tekintsék saját ügyüknek.

Köszönetet mondva a szervező és fellépő művészeknek hozzátette: a nemzetiségi színházakkal együttműködve egyéb rendezvényekre is nyitott.

SOLTÉSZ Miklós; RUSZ Márk Milán
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára, Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója és Dósa Zsuzsanna, a Cervinus Teátrum mûvészeti igazgatója (b-j) a Jelen/Lét Fesztivál sajtótájékoztatóján a Nemzeti Színházban 2023. március 9-én
Fotós: Soós Lajos / Forrás: MTI

Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója kiemelte: 

újdonság, hogy az idei fesztivál programja workshopokkal bővül, nemzetközi szaktekintélyek oktatják a szakma fogásait.

Workshopot tart Predrag Vukovic-Pedjolino drámapedagógus, színházi bohóc, aki Peter Brooktól is tanult Hollandiában, C. Nagy István a commedia dell'arte karakteralkotásról tanít, Vadim Gusev, a Demidov-módszert oktatja, Adam Devenport Chubbuck-technikát tanít. Emellett színészportrék is gazdagítják a programot, valamint megemlékeznek Gergely László rendezőről, színházvezetőről, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség korábbi elnökéről is.

A fellépők között van a Vertigo Szlovák Színház, az Artashat Örmény Nemzetiségi Színház, a Magyarországi Szerb Színház, a bolgár Malko Teatro, a CinkaPanna Cigány Színház, a Kassai Állami Színház, a Karaván Színház, az Urartu Örmény Színház, a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn, a Theater Jetzt, a Pécsi Horvát Színház, az Ani-Budavári Örmény Színház, a Romano Teatro, az Amfitheatro Görög Nemzetiségi Színház és a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata.

A Jelen/Lét Fesztivál a Magyarországi Szerb Színház szervezésében, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség és a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával valósul meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában