Élmény

2023.01.19. 14:14

"Nekünk írták a dalt!" - megnyílt a Magyar Zene Háza poptörténeti kiállítása (videó)

A magyar kultúra napjától, vasárnaptól látható tárlat a magyar popzene hőskorának megidézése, egyben tisztelgés a korszak ikonikus alkotói, előadói előtt - mondta a tárlat ünnepélyes megnyitóján Baán László miniszteri biztos.

Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, s egyben az intézmény megnyitásának első évfordulóján nyílik meg a nagyközönség számára a Magyar Zene Háza első időszaki kiállítása

Forrás: Magyar Zene Háza

Fotó: Fényes Csaba

"Nekünk írták a dalt!" - A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig címmel nyílt meg csütörtökön a Magyar Zene Háza (MZH) első időszaki kiállítása, amely a magyar kultúra napjától, vasárnaptól várja a nagyközönséget.

A kiállításban hallható dalok a maguk idejében reményt adtak - idézte fel a tárlat ünnepélyes megnyitóján a kultúráért és innovációért felelős miniszter.

Csák János hozzátette: az 1990 előtt szocializálódott korosztály rengeteg szorongást, félelmet hozott magával, egyik legfontosabb feladata ezért, hogy ne adja át a következő nemzedéknek ezeket a frusztrációkat, azokra a dolgokra emlékezzen, amelyek összetartanak.

Akkor leszünk sikeresek, ha követjük László Attila, Charlie és Horváth Attila dalának üzenetét: "itthon otthon vagy", "a többi rajtad áll" - hangsúlyozta.

A hagyományos kiállítási eszközök mellett az időszaki kiállítótérben fellelhetőek olyan kreatív, interaktív megoldások, melyek játékosan vonják be a látogatókat a felfedezésbe. Fotós: Fényes Csaba / Forrás: Magyar Zene Háza

Bármilyen jó zenének az az értelme, hogy közösséget, kötődéseket teremtsen, azt az érzést, hogy "miénk itt a tér", vagy éppen kikapcsoljon, felemeljen - fejtette ki Csák János.

Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa elmondta, hogy a most nyíló, "rendkívül intelligens, látványos és tartalmas" kiállítással teljessé válik az első születésnapját ünneplő Magyar Zene Háza programkínálata.

Az elmúlt egy évben az intézmény Budapest legnépszerűbb kulturális helyszínei közé került, ahová sok százezren jöttek el - emlékeztetett, hozzáfűzve: szinte mindig tele a világszerte egyedülállóan sokrétű, interaktív állandó kiállítás, gyakorlatilag teltházas valamennyi program a Hangdómtól és a Kreatív hangtértől kezdve a zenepedagógiai foglalkozásokon át a koncertekig.

De a ház nemcsak a közönséget bűvöli el, hanem a nemzetközi építészszakma legjelentősebb díjait is elhozta - idézte fel Baán László.

Elmondása szerint mindegyik méltatás kiemelte, hogy az épület kiemelkedő építészeti kvalitása összhangban áll azzal, amit kínál: ez pedig az egész világon egyedülálló komplexitású és minőségű bevezetés a zene birodalmába, kiállításokkal, koncertekkel, interaktív terekkel, oktatási programokkal.

Ezt a kínálatot teszi teljessé az időszaki kiállítótér megnyitása. A vasárnaptól látható tárlat a magyar popzene hőskorának megidézése, egyben tisztelgés a korszak ikonikus alkotói, előadói előtt - közölte.

Mint hangsúlyozta, mára egyértelműen kiderült, hogy egyetlen szó sem volt igaz a Liget projektet démonizáló, politikailag motivált támadásokból. De egy kiemelten fontos feladat még a Ligetben is maradt: megvalósítani a projekt zárókövét, az Új Nemzeti Galériát - mondta Baán László.

Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy ugyan még csak egyéves lett a ház, de az eddigi több mint 800 ezer látogató tudatában mintha régóta szereplője lenne a zenei életnek.

Magyarországon, itt, a Városliget közepén létrejött valami, ami nemzetközi dimenziókban is forradalmat csinált - hangsúlyozta.

Most lettünk teljesek, élettel telt meg valamennyi színpadunk és terünk, és vasárnaptól a magyar popzene hőskorát és társadalmi hatását is élményként élheti meg a közönség - közölte Batta András.

 A közel ezer négyzetméteren megvalósuló tárlat, a Zene Háza méltán népszerű állandó kiállításához hasonlóan, modern kiállítás-technológiai megoldásokkal nyújt élményközpontú ismeretterjesztést a közönségnek
Fotós: Fényes Csaba / Forrás: Magyar Zene Háza

A kiállítást Jávorszky Béla zenei szakíróval együtt Horn Márton intézményigazgató rendezte, aki a megnyitón elmondta: a tárlat egyfajta társadalomtörténeti időutazás abba korszakba, amelyet a mai fiatalok nem élhettek át, bemutatva annak nehézségeit és kiemelkedő zenei pillanatait.

Ez a kiállítás egy olyan, hosszabb pillanatfelvétel, amely minden részletre nem tud kitérni, de remélhetőleg zenéivel, történeteivel és hangulatával közelebb hozza ezt a zeneileg kiemelkedő korszakot - jegyezte meg.

Nyolc egymáshoz kapcsolódó témakör mutatja be a korszak zenéjét és társadalmi hátterét, 200 előadóját és 39 dalát, a hatvanas-nyolcvanas évek klubjait, kulturális intézményeit, zenei technológiáját és zenekarainak rajongóit - mondta el Horn Márton.

A Nekünk írták a dalt! című poptörténeti kiállítás vasárnaptól október 29-ig látható a Magyar Zene Háza térszint alatti időszaki kiállítóterében.    

Az intézmény megnyitásának első évfordulóján megnyíló időszaki tárlat a rendszerváltozás előtti évtizedek populáris zenéjét és társadalmi vonatkozásait dolgozza fel 8 különböző témakörön keresztül
Fotós: Fényes Csaba / Forrás: Magyar Zene Háza

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában