Duna Televízió

2022.06.06. 16:53

Hétfőn bemutatják a nemzetközi eucharisztikus kongresszusról készült dokumentumfilmet

Klasszikus és rendhagyó módon idézi fel a tavaly Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust és Ferenc pápa látogatásának legfőbb üzeneteit Siklósi Beatrix „Ahol az Ég összeér a Földdel” című új dokumentumfilmje, amely először hétfőn este 18.55-kor lesz látható a Duna csatornán.

A dokumentumfilm, amely a Karnevál Film gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet támogatásával, elsősorban a világ különféle pontjairól érkezett tanúságtevők gondolataiból idéz – mondta el Siklósi Beatrix rendező.

Kiemelte, az a megtiszteltetés érte az alkotókat, hogy testközelből készíthettek felvételeket Ferenc pápa első magyarországi látogatásáról és lehetőséget kaptak arra is, hogy együtt utazhattak a Szentatyával a pápai különgépen.

Emlékeztetett arra, hogy II. János Pál pápa volt az, aki utoljára 2000-ben, a jubileumi Szentévben tartotta meg személyesen a Rómában megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséjét, a Statio Orbist. Azóta most először látogatott el katolikus egyházfő eucharisztikus világtalálkozóra. A visszajelzések alapján 

Ferenc pápa látogatása nagyon jól sikerült. A pápa és a magyarok egymásra találtak

– hangsúlyozta a rendező.

A világesemény kulisszái mögé a fő szervező, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek enged bepillantást.

A tudomány és a vallás kapcsolatáról fejti ki gondolatait Jean-Luc Moens belga matematikus, aki 2007 és 2016 között a Cor Unum Pápai Tanács tagja volt és jelenleg a Ferenc pápa által alapított CHARIS, vagyis a Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzetközi Szolgálatának moderátora. Siklósi Beatrix megjegyezte, a belga matematikus, Albert Einsteint idézve, állítja: 

a kevés tudás eltávolít Istentől, a sok tudás pedig közelebb visz hozzá.

Mary Healy amerikai biblikus teológus, a Pápai Biblikus Bizottság tagja a nők egyházban betöltött különleges szerepét emeli ki.

A közel-keleti keresztényüldözésről beszél Louis Raphael Sako bíboros, bagdadi érsek, káld katolikus pátriárka, és a filmben megszólalnak Koreából, a Fülöp-szigetekről, Nigériából, és más országokból érkezett előadók is.

A dokumentumfilmben exkluzív felvételeken láthatják a nézők a katolikus egyház első és legnagyobb eucharisztikus csodájának tartott ereklyéit, amelyeket az olaszországi Lanciano városában őriznek.

– Szeretném hinni, ha húsz- harminc év múlva valaki megnézi ezt a filmet, azt érezheti, hogy a katolikus, keresztény világ erős, a hit él

– mondta Siklósi Beatrix. Kiemelte: a film célja megmutatni azt is, hogy a pandémia ellenére a kongresszus képes volt a világ minden tájáról összehozni a híveket, hogy együtt ünnepeljék a katolikus tanítás egyik legfontosabb sarokkövét, az eucharisztiát.

A mintegy egyórás dokumentumfilmet hétfőn este 18.55-től vetíti a Duna csatorna, és ezzel egyidőben tartják Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban a díszbemutatót is, amelyen részt vesz, többek között, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek, Novák Katalin államfő, Áder János korábbi köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, valamint Varga Zs. András, a Kúria elnöke.

Borítókép: Ferenc pápa Budapesten 2021. szeptember 12-én / MTI / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában