Egy a Természettel

2021.10.04. 13:40

Állatvédelmi programokkal várja a gyerekeket a vadászati világkiállítás

Eddig több mint 900 ezren látogatták az országszerte nagy érdeklődést kiváltó rendezvénysorozatot.

Fotós: Illyés Tibor

Fotós: Illyés Tibor

Többek között gyermekeknek szóló állatvédelmi programokkal, valamint solymászati, íjászati, agarászati és elöltöltő fegyverekről szóló bemutatókkal várják az érdeklődőket az Egy a Természettel című Vadászati és Természeti Világkiállítás az állatok világnapján, hétfőn. Este hét órától az Uránia Nemzeti Filmszínházban A bereki ember című, Fekete István életének emléket állító film is látható lesz. A mű Szabó Sipos Barnabás és Bodrogi Gyula főszereplésével, Bertha Lívia rendezésében valósult meg.

Lassan a feléhez érkezik a húsz napon át tartó Egy a Természettel című Vadászati és Természeti Világkiállítás. A hosszú távú fenntarthatóság jegyében a világkiállítás egyik fontos eleme a szemléletformálás. Ehhez kapcsolódóan szeretnék a fiatalokat nyitottá tenni a természet és a vadvilág különleges értékeire.

Az állatok világnapján az A pavilonban interaktív, állatvédelmi napot rendeznek gyermekeknek. Szó lesz a vadászat és a vadvédelem kapcsolatáról, valamint az állatkertek vadvédelmi tevékenységéről is.

A Nemzetközi Csarnok, vagyis az A pavilon színpadán 11 órától Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője Vadállatvédelem a 21. században címmel tart előadást. 13 órától Koska Hedvig, az Állatvédelem gyerekeknek főszerkesztője, Tóth Szabina vadállatmentő állatorvos, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának munkatársa és Takács-Gubicza Melinda óvodapedagógus Vadállatok gyerekszemmel címmel tart előadást. Ezt követően Tóth Szabina és Schütz Éva vadállatmentő állatorvosok a vadállatok védelméről beszélnek.

Délután háromtól Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászati Védegylet munkatársa és Némedi Edina, az Állatmentő Sereg képviselője a vadászat és a vadállatvédelem kapcsolatát helyezi középpontba. Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója az állatkertek vadvédelmi tevékenységét mutatja be 16 órától. A nap zárásaként, 17 órától Pécsi Norbert, a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője tart előadást Vadállatvédelem a nagyvállalatoknál címmel.

A D pavilonban 13 órától világzenei koncertet hallhatnak az érdeklődők. Ezt követően 14 órától a világkiállítás díszkapuját, a hullajtott agancsokból készült Totemet megalkotó Szőke Gábor Miklós lesz a Nimród Café vendége, akivel Kókai Márton, a Nimród Vadászújság munkatársa beszélget. Délután fél négytől Déri János, a Hortobágyi Madárkórház igazgatója és orvosa lesz a Csőre Gábor beszélgetőpartnere, majd 17 órától a Fitos Dezső Társulat adja elő A Falu című művet.

Az F pavilonban a négy hagyományos vadászati mód, vagyis a solymászat, az íjászat, az agarászat és az elöltöltő fegyverek bemutatója várja az érdeklődőket.

Bőszénfán, a vadasparkban A Zselic nagyvadjai című kiállítás tekinthető meg. Révfülöpön, a mólónál pedig folytatódik a IX. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny.

A rendezvényről további információk a kiállítás honlapján érhetőek el.

Vasárnap több mint 48 ezren látogattak ki a világkiállításra. Ezzel a központi helyszín, a Hungexpo látogatottsága átlépte a 228 ezret. A Fátyol Iskolaprogram első öt napján több mint 16 ezer diákot láttak vendégül, a program hétfőn újabb négyezer diák érkezésével folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában