Krimi

2024.02.09. 21:09

Kisfiával együtt gázolták el az édesapát a zebrán

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki 2022 szeptemberében gondatlanságból teherautójával halálra gázolt egy zebrán átkelő apát és gyermekét Kispesten - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorloff-KV

A vádirat szerint a férfi torlódásban közlekedett a XIX. kerületi Szabó Ervin utcában, ahol ráhajtott egy zebrára, és ezáltal a gyalogosok átkelését akadályozta.

A gyalogos-átkelőhely előtt a járdán, kiskorú gyermeke kezét fogva várakozott az édesapa, majd amikor látták, hogy a járművek állnak, több gyalogossal együtt ők is leléptek a zebrára.

A várakozó autók előtt közben a forgalom megindult. A vádlott melletti, külső forgalmi sávban álló gépkocsi vezetője észlelte a zebrán átkelő gyalogosokat, és számukra elsőbbséget biztosított. Az édesapa a gyermekével elölről akarta megkerülni a zebrán álló teherautót - tudatta a főügyészség.

Azt írták, a vádlott tudta, hogy a tehergépkocsival a zebrán áll, ennek ellenére a gyalogosforgalmat nem kísérte figyelemmel, ehelyett többször is a kezében tartott mobiltelefonjára pillantott. 

Amikor felnézett és azt látta, hogy megindult előtte a forgalom, nem nézett körül, és a rámpatükörbe sem tekintett bele azért, hogy a tehergépkocsi eleje előtti területet ellenőrizze, hanem a telefonját továbbra is a kezében tartva elindult.

Az édesapa észlelte, hogy a teherautó elindult, ezért a gyermekével együtt futva próbált kitérni előle, de a vádlott akkor már 16-19 kilométer/óra sebességre felgyorsulva, a jármű elejével elgázolta őket. A sértettek a baleset következtében a helyszínen életüket vesztették.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a tehergépkocsi vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja - olvasható a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!