Krimi

2023.11.08. 17:15

Megrázó videón, ahogy halálra késeltek egy 16 és egy 20 éves fiatalt Budapesten

Bemutatták a Deák téri halálos késelés megrázó pillanatairól készült videófelvételt. A fiatalokat szó szerint lemészárolták, a helyszínen meghaltak.

Három évvel ezelőtt történt az eset, amikor Budapest belvárosában egy verekedés során két férfit meggyilkoltak. Az egyik társaság születésnapot ünnepelt, amikor a Deák téren összeszólalkoztak egy másik társasággal. Ebből alakult ki verekedés, majd kések kerültek elő a születésnapozó társaság tagjainál, akik két személyt leszúrtak.

Az áldozatok a 16 éves M. László és a 21 esztendős K. Gergő voltak. Beszámolók szerint biztonsági őrök is tartózkodtak a közelben, akik azonban nem avatkoztak közbe.

Az elkövetőket gyorsan elfogta a rendőrség, azóta is előzetes letartóztatásban vannak. A bíróságon még nem született ítélet, a legújabb tárgyaláson viszont bemutatták a térfigyelő kamera felvételeit a szörnyű esetről, amit a Blikk tett közzé.

Dr. Berczeli Sándor bíró most mutatta meg először a gyilkos fegyvert és oda is adta az orvosszakértőknek. Elmondták, a 16 éves áldozatot a mellkasán érte a szúrás, a kés átvágott három bordát, majd becsúszott a mellüregbe, végül a tüdőn áthaladva a szívénél állt meg. A 21 éves áldozatnak három centivel mélyebb, 18 centiméteres szúrt csatorna volt a mellkasán, ami a testüreget megnyitotta - írta a Blikk.

A felvételt háromszor játszották le, egyszer lassítva. A kameraképen jól látszik, ahogy a  kukák mellett négyszer megszúrják M. Lászlót. Miután összeesett, J. Marcell összesen ötször fejbe is rúgta.

A szakértők szerint a haldokló fiatalembernek ekkor a keringése már összeesett. Ugyan egyszer felemelte a fejét, fel is állt, de hat másodperc után végleg összeesett. A szakértők szerint már a késszúrás után megpecsételődött az áldozat sorsa, halála akkor is bekövetkezett volna, ha a fejrúgások nem érik. Hozzátették, ettől függetlenül ezek a tompa erőbehatások az állapotát kissé súlyosbították. K. Gergelyt lendületből, nekifutásból szúrta szíven Cs. Krisztián, ami a felvétel bal oldalán jól látható - írja a hirtv.hu.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!