2023.10.10. 03:50
Megint földrengés volt Magyarországon
Sokan érezték.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Zemplén-szerte földmozgást éreztek a helyiek, elárasztották az ezzel kapcsolatos posztok a közösségi oldalakat. Sárospatakról, Sátoraljaújhelyről és a Bodrogközből is többen jelezték, hogy megmozdult a szekrény, a csillár, volt, aki alatt az ágy vagy a forgószék is imbolygott. Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere közösségi oldalán közölte, hogy az Android Earthquake Alerts System adatai alapján a szlovákiai Homonnától 19 kilométerre 4,5-es erősségű földrengés történt, melyet Sátoraljaújhelyen is lehetett érezni. Mint írta, tudomása szerint az ijedtségen kívül más nem történt.
A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint október 9-én, helyi idő szerint 20:23 perckor 5,0-s magnitúdójú földrengés keletkezett Szlovákiában, Kassától mintegy 60 kilométerre. A földmozgást több magyarországi településen is érezték, de károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez – írja a boon.hu.
Krimi
- Tragédia a Mount Everesten: a szezon első áldozatát szedte a világ legmagasabb hegye
- Felkavaró részletek derültek ki a gyermekét és önmagát megölő kapuvári anya ügyében
- Halálos szelfik: döbbenetes statisztikát tettek közzé veszélyes szokásainkról
- "Minden csupa vér volt" - döbbenetes látvány fogadta a sokat látott rendőröket egy háznál
- Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy magyar pedofilt