2021.10.14. 16:30
Több éve eltűnt magyar lány holttestére bukkanhattak Németországban
A lány holttestéről fantomkép is készült, ami sokak szerint nagyon hasonlít a hét éve eltűnt lány fotójára.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A Bundesstraße 28-as úton egy parkoló melletti árokban talált rá egy gombaszedő a fiatal nő holttestére, mintegy 800 méterre a Kniebis hegycsúcstól a közelmúltban.
A hatóságok szerint a nőt meggyilkolhatták, ugyanis égésnyomokat találtak rajta testszerte. A nőt idáig nem tudták azonosítani, így fantomképet készítettek róla, és lefényképezték a tetoválásait. A fotók azóta bejárták a magyar és a német Facebook-csoportokat, ahol többen is felfigyeltek rá, hogy a rajz mennyire hasonlít egy hét éve eltűnt kokadi lányra, N. Mercédeszre.
A Baden-Würtenberg-i rendőrség által közzétett képek ide kattintva tekinthetőek meg, míg a magyar lány körözési fotója itt érhető el.
Mercédesz ellen elfogatóparancs is érvényben van, ugyanis nem jelent meg egy tárgyaláson tavaly. Ismerősei azonban állítják, nem önként távozott az országból a fiatal magyar lány, akit garázdaság miatt köröz a magyar rendőrség.
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
- Ez elképesztő: alig lehet felismerni a 85 éves Terence Hillt