Megbeszélés

2023.07.06. 16:08

Tovább erősödnek a magyar-ománi gazdasági kapcsolatok

Magyarország elkötelezett az Öböl-térséghez fűződő kapcsolatainak erősítése mellett, ebben fontos partnernek tekinti Ománt – hangsúlyozta Varga Mihály az ománi gazdasági miniszterrel, Szaíd Mohamed Ahmed Al-Szakrival folytatott megbeszélésén a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtöki közlemény szerint – írja az MTI.

MW

Varga Mihály szerint eredményes megbeszéléseket folytattak Saíd Mohammed Al-Saqri ománi gazdasági miniszterrel

Forrás: Varga Mihály/Facebook

Fotó: Kiss ANDRAS KRISTOF

A Mol korábbi, Ománban szerzett olaj- és gázipari tapasztatára építve kiemelt nemzetközi partnernek tekintik az ománi nemzeti olajvállalatot az energetika terén. 

Azonban emellett számos területen van lehetőség a kapcsolatok erősítésére: többek között a megújuló energia, a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, a turizmus és kultúra területén létrejövő együttműködés konkrét eredményeket hoz majd

 – fejtette ki Varga Mihály a közleményben.

A Pénzügyminisztérium bemutatta az ománi delegációnak a Covid- és energiaválság kapcsán hozott intézkedéseket, valamint a gazdaság élénkítésére tett eredményes lépéseket.

A magyar tárcavezető a gazdasági kapcsolatokról szólva elmondta, hogy

a két ország közti kétoldalú áruforgalom 2022-ben 195 százalékkal, 35,6 millió dollárra növekedett, míg az export 38 százalékkal, 15 millió dollárra emelkedett.

Ezzel párhuzamosan megkezdődtek az egyeztetések az Ománból Magyarországra irányuló cseppfolyósított földgázszállítások (LNG) lehetőségeiről is – tette hozzá Varga Mihály a közleményben.

A Magyar-Ománi Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság (GVB) alakuló ülését június 14-15-én tartották Budapesten, emellett a közel-keleti ország tervezi egy budapesti nagykövetség megnyitását is – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában