Értékes hálózat

2023.07.19. 15:47

Elárulta a Szerencsejáték Zrt. elnöke, hogy mi lesz a lottózókkal

Az állami cég új napi játékot vezet be és a fogadási rendszerét is fejleszti.

MW

A Szerencsejáték Zrt. partnerüzlete a budapesti Lurdy Házban

Forrás: MTVA/MTI

Fotó: Róka László

Még ma is a lottózói értékesítés az erősebb láb, a hazai sportfogadási bevétel több mint felét még mindig a kiskereskedelmi hálózat hozza – erről is beszélt az Indexnek a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója. Mager Andrea jelezte, hogy a vállalat teljes árbevételének már tartósan az 50 százalék feletti részét adja a sportfogadás, és közelítenek a 60 százalékhoz.

Azt hitték, hogy a 2020-ban kitört Covid-járvány végképp az online fogadás felé tereli a lottózók felől a keresletet, de ez sem Európában, sem pedig Magyarországon nem következett be. A korlátozások feloldásával visszatértek az ügyfelek a lottózókba. Mindez azt üzeni a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy

 

a következő tíz évben a hálózatra ugyanúgy értékként kell tekinteniük, éppen ezért továbbfejlesztik és bővítik a kiskereskedelmi értékesítésüket.

 

„Ne feledjük, csaknem 7500 egységből álló hálózatunk van, amelynek a többsége viszonteladói partner, vagyis csak akkor tartják fenn ezt a tevékenységet, ha megéri nekik” – mutatott rá az elnök-vezérigazgató. 

Bejelentette, hogy bár a fókusz kétségtelenül a sportfogadáson van, a lottójátékokat és a sorsjegyeket is megújítják, ezek értékesítésének még jó darabig főként a hálózat lesz a színtere.

Kiderült, hogy az állami társaság jövőre új lottóterméket vezet be, ami napi játék lesz.

Megjegyezte, hogy más országokban ez a szegmens lejtmenetben van, Magyarországon viszont 4 százalékos pluszban zárt 2022-ben. A cég legutóbbi árbevétele több mint 17 százalékkal, bő 120 milliárd forinttal nőtt és meghaladta a 820 milliárdot. Az idei első félévben is kétszámjegyű a növekedés, becslések szerint az 1000 milliárd forintos forgalmat akár 2024-ben elérhetik.

Új rendszert vezet be a Szerencsejáték Zrt.

Mager Andrea arról is beszélt, hogy legalább hetven fogadási oldalakat fejlesztő céggel vették fel a kapcsolatot, közülük az EveryMatrix iGaming bizonyult a legjobbnak, velük állapodtak meg. Teljesen új rendszert vezetnek be, ami nem olcsó. De a fejlesztésnek köszönhetően elérhetővé válik például a korai kifizetés lehetősége és az úgynevezett betbuilder fogadáskészítő megoldás is. A fogadási piacok száma az eddigi négyszeresére, az élő eseményeké pedig a kilencszeresére nő. Ráadásul a labdarúgás mellett a látványcsapatsportágak, így

  • a kézi-,
  • a kosár-
  • és a vízilabda,
  • a jégkorong
  • és a röplabda

magyar bajnoki küzdelmei csak náluk lesznek fogadhatók.

Őszre átalakul a Tippmixpro

A Szerencsejáték Zrt. vezetője kitért arra az új helyzetre is, hogy júliustól belépett a piacra egy legális versenytárs, az LVC Diamond Kft. érdekeltségébe tartozó Vegas.hu. Mager Andra kijelentette: a vezető pozíciójuk megtartásából nem engednek. Amennyiben ugyanazon feltételeknek kell megfelelni, az itteni szabályokat kell betartani, itt is kell adózni, az szerinte fair verseny. Azt is közölte, hogy megújítják a Tippmixpro oldalukat, ennek végeredménye legkésőbb az őszre látható lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában