Fejlesztések

2022.09.29. 19:41

Gyopáros: a Magyar falu program folytatása a kistelepülések sikerének garanciája

A kormánybiztos emlékeztetett: a program 2018-as meghirdetésekor a kitűzött célok között volt a falvakban lakók életminőségének javítása és ezáltal a kistelepüléseken demográfiai fordulat elérése.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszédet mond a Szolnok-Tiszasüly összekötő út felújított, 2,3 kilométer hosszú, Szolnok-Szórópuszta közötti szakaszának átadásán Besenyszög-Szórópuszta közelében 2022. szeptember 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Mészáros János

Nehéz időszak áll előttünk, de a Magyar falu program fejlesztéseit ennek ellenére is az eddigi ütemben kell folytatni, és ha ez sikerül, a kistelepülések sikerre vannak ítélve - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Szolnok-Tiszasüly összekötő út egy felújított szakaszának átadásán, Besenyszög-Szórópuszta közelében. 

Gyopáros Alpár ígéretet tett arra, hogy a Magyar falu program finanszírozásában megújult és már átadott útszakaszokon túl a még tervezés alatt állók is el fognak készülni. Emlékeztetett: a program 2018-as meghirdetésekor a kitűzött célok között volt a falvakban lakók életminőségének javítása és ezáltal a kistelepüléseken demográfiai fordulat elérése. 

Négy éve 2900 ötezernél kevesebb lakosú település volt Magyarországon, ezek közül 2400 faluban a lélekszám hosszú ideje csökkenő tendenciát mutatott, sok helyen a teljes elnéptelenedéssel fenyegetve - idézte fel, hangsúlyozva: mára a Magyar falu program beruházásainak köszönhetően 1200 kistelepülésen megállt a népességcsökkenés vagy a lakosságszám emelkedése tapasztalható.     

Szavai szerint ehhez szükség volt a helyi intézmények, belterületi utak, járdák, a szolgáltatások minőségének javítására,  a hiányzók pótlására, továbbá a közösségi élet felpezsdítésére. Fontos volt a kistelepüléseket egymással és a városokkal összekötő utak korszerűsítése is, amelyek a biztonságosabb közlekedés lehetősége mellett a falvak vonzerejét, népességmegtartó képességét növelik - tette hozzá. 

Három év alatt így több mint 3000 kilométernyi mellékút újult meg, a "soha nem látott ütemű fejlesztéshez" a Magyar Közút Zrt. saját gépparkjának jelentős fejlesztése is hozzájárult - mutatott rá a kormánybiztos. 

Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője az eseményen kiemelte: a Szolnok-Tiszasüly összekötő út rossz állapota sürgős beavatkozást kívánt, ezt a környező településeken megjelenő társadalmi igény is alátámasztotta. A lakosság, a polgármesterek, a Magyar Közút és a kormány összefogásának eredménye a most átadott, mintegy 2,3 kilométernyi szakasz, amely Csataszög, Hunyadfalva Kőtelek és Nagykörű lakói számára közelebb hozta a megyeszékhelyt és annak minden lehetőségét - fogalmazott. 

Szólt arról is, hogy köszönet illeti a kormányt, amely a falvakat "lépésről-lépésre, tudatosan és szerteágazóan" fejleszti. Saját, szolnoki székhelyű választókerületében a Magyar falu programon keresztül 186 projekt kapott pályázati támogatást, közel 3 milliárd forint értékben. Emellett az érintett településeket összekötő utak felújítására további 3,6 milliárd forintot fordított a kormány - tájékoztatott. 

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere köszöntőjében kiemelte: 12 éve Magyarország az államcsőd szélén állt, ma pedig minden részében fejlesztések, beruházások, építkezések zajlanak. Ehhez kell egy olyan gazdaságpolitika, amely arra alapoz, hogy Magyarországnak van ereje felépíteni saját magát, hiszen hazánk képes megtermelni azokat a forrásokat, amire szüksége van - mondta. Emlékeztetett: Szolnok mindig a környező településekkel együtt akart és tudott fejlődni, velük együtt alkot kerek egészet. 

Lovász Tibor, Kőtelek polgármestere hangsúlyozta: a környékbeli települések lakói és az ide érkezők számára fontos eredmény a 3224-es számú út legrosszabb állapotú szakaszainak rendbetétele. A most átadott 2,3 kilométeres részen kívül több helyen jelenleg is tart a felújítás - jegyezte meg. Ahogyan országszerte, úgy ebben a térségben is a gazdaság és a vidék fejlődésének alapfeltétele a jó úthálózat kialakítása - húzta alá. 

Kovács Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója tájékoztatása szerint a Szolnok és Besenyszög-Szórópuszta közötti szakasz kivitelezője a Strabag Általános Építő Kft. volt, a felújítás bruttó 591 millió forintból készült el. 

Az igazgató jelezte: az idén Jász-Nagykun-Szolnok megye 1369 kilométer hosszú úthálózatán több mint 10 milliárd forint értékben végeznek el hasonló munkákat. 

Az eseményt követően Gyopáros Alpár átadta a Magyar falu program 35 millió forintos támogatásából felújított kisboltot  a közeli Hunyadfalván.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában