Népszerű pályázatok

2022.08.18. 16:27

Dinamikusan zajlanak a vidékfejlesztési pályázatokhoz kapcsolódó kifizetések

Az agráriumban a jelenlegi háborús gazdasági környezetben, minden nehézség ellenére is zajlanak a fejlesztések, csak nyáron eddig 88 milliárd forintot fizettek ki a beruházóknak a projektek megvalósítására - közölte Nagy István agrárminiszter a szaktárca csütörtökön kiadott közleményében.

Nagy István agrárminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A miniszter emlékeztetett: 2021-2027 között háromszor annyi vidékfejlesztési forrás áll rendelkezésre, mint előtte, amelynek révén az Agrárminisztérium (AM) 2021-ben kidolgozta és elindította a Megújuló vidék, megújuló agrárium programot. Ez a magyar vidék gazdaságának gerincét adó agrárium és élelmiszertermelés teljes modernizációját célozza meg - mutatott rá Nagy István.

A tárcavezető tájékoztatása szerint az Agrárminisztérium tavaly és az idén is számos pályázati felhívást jelentetett meg, amelyekre a várakozásokat meghaladó mértékben nyújtottak be támogatási kérelmet a gazdálkodók. A megkezdett projektek megvalósítására tett erőfeszítéseket jól mutatja, hogy a gazdálkodók, vállalkozások és önkormányzatok által menedzselt beruházásokhoz kapcsolódóan csak a nyári hónapokban, 2022. június 1-től mostanáig 88 milliárd forintot meghaladó kifizetésre került sor - ismertette az agrárminiszter.

Kifejtette: 

15 milliárd forintot meghaladó támogatást folyósítottak az állattenyésztési ágazatnak telephelyek fejlesztésére és megújítására, több mint 5 milliárd forintot kaptak az élelmiszeripari ágazat fejlesztéseit végrehajtó pályázók. A nagy érdeklődés övezte precíziós gazdálkodásra történő átállást segítő pályázati konstrukció esetében a jelzett időszakban 12 milliárd forintot meghaladó támogatást, a rendkívül népszerű, mezőgazdasági kisüzemek támogatására irányuló pályázathoz kapcsolódóan közel 17 milliárd forintot fizettek ki. Az önkormányzatok is jelentős támogatást, mintegy 10 milliárd forintot kaptak a külterületi helyi közutak fejlesztésére - sorolta a tárcavezető.

Nagy István kiemelte, hogy az agrárium teljesítményét számos probléma nehezíti az elmúlt időszakban az orosz-ukrán háborútól az aszályon keresztül a dráguló hitelfinanszírozásig. "Azonban a hatékonyság, az infrastruktúra és a termelő kapacitások megújulása nélkül lemondanánk a jövőt érintő közös terveinkről" - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában