Foglalkoztatás

2022.06.13. 15:20

Fokozottan védik a dolgozó fiatalokat a munkaügyi szabályok

A 25 év alattiaknak idén bevezetett szja-mentesség miatt minden eddiginél inkább megéri a nyári szünetben munkát vállalniuk. A vakáció kezdete és Nyári diákmunka program indulása előtt a tanulók, hallgatók munkavégzésének, munkavédelmének szabályaira hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A fiatalok nem dolgozhatnak éjszaka, napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet – emelte ki a TIM.

A Munka törvénykönyve általános szabályként rögzíti, hogy az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves. Bizonyos feltételek megléte esetén ugyanakkor már a 15. életévüket betöltöttek is dolgozhatnak, például így tehetnek a nappali tagozatos oktatásban részesülők az iskolai szünet alatt. Munkaviszony kizárólag írásos munkaszerződéssel létesíthető, a dokumentumban legalább az alapbért és a munkakört meg kell határozni. A nyáron dolgozó diákokra is érvényes a minimálbér és a garantált bérminimum. Ha a szerződés nem tér ki a konkrét időtartamra, akkor a foglalkoztatás automatikusan határozatlan idejűnek minősül.

Mivel a 18 év alattiak jogi szempontból korlátozottan cselekvőképesek, mindenképpen szükséges a törvényes képviselő (többnyire a szülő) írásos hozzájárulása a munkavégzéshez és a szerződéskötéshez is. A munkaviszony létesítését legkésőbb a munkába lépésig be kell jelenteni az adóhatóságnak. Az Ügyfélkapun (www.magyarorszag.hu) is tájékozódhatnak arról, hogy a munkáltató eleget tett-e ebbéli kötelezettségének. Egyszerűsített foglalkoztatásnál nem kötelező munkaszerződést kötni, a jogviszony az adóhatósági bejelentéssel jön létre. A munkavállaló azonban kérheti, hogy foglalják írásba a szerződést – ismertette a minisztérium.

A fiatalok foglalkoztatása – a felnőttekéhez hasonlóan – nem veszélyeztetheti az egészségüket, testi épségüket. A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a diák a munkába álláskor és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt megfelelő elméleti és gyakorlati tudással rendelkezzen a biztonságos munkavégzéshez. Ha a veszélyek megelőzése érdekében szükséges, a diák munkavállalók számára is egyéni védőeszközöket kell biztosítani. Gondoskodni kell azok rendeltetésszerű használhatóságáról, védőképességéről, kielégítő higiénés állapotáról, indokolt esetben a tisztításról, karbantartásról, javításról, pótlásról. Különösen fontos, hogy a diákok a saját biztonságuk érdekében valóban viseljék is a védőeszközöket, tartsák be a munkavédelmi szabályokat és a munkáltató utasításait – sorolta a TIM.

A munkát vállaló diákok a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak, mint az idősebb korosztályokba tartozók. Így célzott munkavédelmi felkészítésükön túl a munkavégzésükre is speciális szabályok vonatkoznak. Egy diák például nem dolgozhat éjszaka, részére rendkívüli munkaidő sem rendelhető el. A napi munkaideje legfeljebb 8 óra lehet, a napi pihenőidő is hosszabb, és nem osztható el egyenetlenül. Egy fiatalt az általános szabályokhoz képest egy órával több, legalább 12 óra napi pihenőidő illeti meg, emellett évi 5 munkanap pótszabadság jár neki. További részletes információk a munkaügyi, munkavédelmi rendelkezésekről a https://mvff.munka.hu/ oldalon olvashatók. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság honlapján egy segédlet is megtalálható, amely a jogviszony lekérdezésében mutat irányt – hívta fel a figyelmet a TIM.

Az előírások megismerése azért is különösen időszerű, mert a regisztrációval napokon belül elindul az idén már szja-mentes jövedelmet biztosító Nyári diákmunka program. A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönöz a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatására. A program első kilenc évében a kormány több mint 242 ezer fiatal szünidei elhelyezkedéséhez járult hozzá összesen közel 24 milliárd forinttal. Fontos változás, hogy a 25 év alattiak munkavégzése az idéntől szja-mentes, így több pénz marad a diákoknál – hangsúlyozta a TIM.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában