Vállalkozásfejlesztés

2022.02.04. 06:00

Folytatódik a munkahelyi képzéseket támogató program

A kormány célja a magyar vállalkozások fejlődésének elősegítése, ezért 15 milliárd forintos keretösszeggel folytatják a munkahelyi képzéseket ösztönző támogatási programot, amelynek második szakaszában az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozások 70 százalékos támogatást igényelhetnek dolgozóik vállalati képzéséhez – tudatta csütörtökön György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A minisztérium közleménye szerint a programban a munkavállalóknak továbbra is a feladataik ellátásához szükséges kompetenciákat kell elsajátítaniuk, digitális készségeket vagy idegen nyelvet kell tanulniuk, és a munkáltatók számára változatlanul kikötés marad, hogy legalább egy évig tovább foglalkoztassák a résztvevőket, és bérüket – a 2021. évi átlagbérükhöz viszonyítva – kötelező emelni.

Az első szakaszhoz képest változik a maximális támogatás összege, a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében 50-ről 75 millió forintra, míg a nagyvállalatok esetén 100-ról 150 millió forintra növekszik. Újdonság az is, hogy a meghatározott kereteken belül elszámolhatóvá válnak projektmenedzsment és a szakmai megvalósításhoz kapcsolódó, valamint a projekt-előkészítési költségek, így például a képzési terv készítése - ismertette az ITM.

Az egy munkavállalóra maximálisan elszámolható képzési költség alapesetben 200 ezer forintról 250 ezer forintra, míg a kiemelt területek esetében 300 ezer forintról 350 ezer forintra nő, és ezzel párhuzamosan 25 százalékkal emelkednek a maximálisan elszámolható óradíjak is. A képzések a vállalati igényeknek megfelelően lehetnek céges belső képzések, de külső képző intézményeket is igénybe lehet venni, és az ezek kiválasztásához szükséges dokumentáció egyszerűbbé válik.

György László emlékeztetett, hogy a program első fordulójában 187 cég közel 11 ezer munkavállaló képzésére adott be támogatási igényt. Az ország valamennyi régiójából és a gazdaság szinte valamennyi ágazatából érkeztek kérelmek a feldolgozóipartól kezdve, a kereskedelmen át, a turizmusig. A legnépszerűbbek a kompetenciaképzések voltak, azonban jelentős arányban pályáztak a cégek szakmai és IT képzésekre is.

– Közösen a vállalkozásokkal megnyertük a 2010-es évtizedet, és az a célunk, hogy a következő évtizedeket is megnyerjük. A World Economic Forum becslése szerint 2025-re az élvonalbeli technológiáknak, a robotizációnak és az automatizációnak köszönhetően 12 millió új munkahely jön létre. Ehhez a magyaroknak ott kell lenniük az új munkahelyek megszületésénél, amit többek között a munkavállalók képzésével érhetünk el. Magyarországon 2010 óta támogatjuk azokat a vállalkozásokat, amelyek a tudásba fektetnek, mert akik így tesznek, azok a jövő munkahelyeibe fektetnek – tette hozzá az államtitkár.

A GINOP Plusz 3.2.1 pályázat második szakaszában február 15-étől lehet benyújtani a kérelmeket az nszf.munka.hu oldalon keresztül – közölte az ITM.

Borítókép: Illusztrációfotó / Délmagyarország / Karnok Csaba

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában