fejlesztés

2020.10.05. 10:55

Az építőipar nemzetközi jelenlétét is erősíti a Külügyminisztérium

Százmilliót költhet a KÉSZ Csoport nemzetközi terjeszkedésre.

Komoly kormányzati támogatást kapott a hazai építőipar egyik legnagyobb szereplője. A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közös pályázatának köszönhetően a KÉSZ Csoport tagvállalata, a KÉSZ Metaltech százmillió forintot költhet el nemzetközi jelenlétének erősítésére. Az acélszerkezet-szereléssel és komplex, ipari és esztétikai homlokzatépítéssel foglalkozó cég a DACH régióban és a skandináv országokban szeretné megerősíteni piaci pozícióját, mivel az érintett régiókban az elmúlt két évben is kaptak megbízásokat.

A külpiacon való megjelenést, a nemzetközi ismertség és pozíció erősítését és az ezzel kapcsolatos marketing és sales tevékenységet támogatja a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség augusztusban kiírt pályázata. A program olyan hazai vállalkozások számára nyújt támogatást, amelyek nemzetközi piacon is meg szeretnék mutatni szakértelmüket, illetve vissza kívánják szerezni a járványhelyzetben elveszített külpiaci érdekeltségeiket. A KÉSZ Csoport – az iparágban egyedülálló módon – a Magyar Állam KEPP partnere (Kiemelt Exportőr Partnerségi Program), mely együttműködés biztosítja, hogy nemzetközi szinten is széles körben ismert márkává fejlődjön. Az exportpiacon való jelenlét támogatásának következő lépcsőfoka a most elnyert összeg.

A pályázat egyik első győztese a hazai építőipar egyik legjelentősebb cégcsoportjának tagvállalata, az acélszerkezet-szereléssel és homlokzatépítéssel foglalkozó KÉSZ Metaltech.

A cég az elmúlt években több külföldi megbízást is teljesített, ők szerelték össze a helyszínen például Riga hatalmas szabadtéri színpadának acélszerkezetét is, de több gyárat és technológiai toronyépületet is megvalósítottak már DACH régióban. Innovatív megoldásaik része a parametrikus tervezés, valamint a Design&Build megoldások, amelynek köszönhetően a tervezés és a kivitelezés is egyetlen cég kezében maradhat.

„A vállalat egyik fő célja, hogy a termelési volumen 30 százaléka a következő 2-3 éven belül exporttevékenységből valósuljon meg. Szeretnénk a magyar mérnökök munkáját 3-5 éven belül Európa több országába is eljuttatni, és bízunk benne, hogy pár éven belül több ország fővárosában is emblematikus épületek fűződnek majd a nevünkhöz” – fogalmaz Barócsi Róbert, a KÉSZ Metaltech Kft. ügyvezetője.

A Metaltech legfrissebb hazai referenciái között szerepel több befejezett, illetve kivitelezés alatt álló, nagy léptékű acélszerkezeti és homlokzatfejlesztési projekt is – az Agora HUB a Váci úton, a Pillar és a GCO irodaház, az OFFICE GARDEN 4, valamint a Hungexpo F1 és CK épülete.

A KÉSZ Csoport portfóliójának része a kivitelezés, tervezés, acélszerkezet-gyártás, ingatlanüzemeltetés és -fejlesztés, villamosipari szolgáltatások. Emellett a hajóipar, a szállítmányozás, flottakezelés és a vendéglátóipar is része a tevékenységi körének. Jelenleg is több országban vannak megbízásaik, de a határainkon túl megtermelt profitot magyarországi befektetésekre fordítják, ezzel is a hazai gazdaságot erősítve.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában