2023.09.28. 06:25
Mégis volt harmadik? Kiderült az igazság Sydney van den Bosch válásáról
Az év elején váratlanul Kucsera és Tápai Szabina jelentették be, hogy válnak, nemrég pedig a Szerencselány árulta el, hogy menthetetlen a házasságuk a férjével. Lehet, hogy van összefüggés?
Forrás: TV2
Már két évvel ezelőtt is sokan gyanakodtak arra, hogy gondok lehetnek a TV2 sztárja és futballista férje kapcsolatában. A legelső, legdurvább pletykák szerint Sydney van den Bosch megcsalta a férjét, nem mással, mint a szintén válófélben lévő Kucsera Gáborral. Persze a pletykákat mindig tagadták, hogy bármi lett volna köztük a 2020-as Farm VIP forgatása alatt. Aztán év elején váratlanul Kucsera és Tápai Szabina jelentették be, hogy válnak, nemrég pedig a Szerencselány árulta el, hogy menthetetlen a házasságuk a férjével – írja az Origo.
Ahogy a modell fogalmazott, szerinte már menthetetlen volt a kapcsolatuk, de nagyon nehéz volt beismernie a kudarcot és megfogalmaznia azt, hogy mi a következő lépés.
„Csak azt éreztem, hogy valami nem jó, és azon járt az eszem, hogyan lehetne megjavítani. De aztán rájöttem, hogy ezen már nem lehet javítani. Minden probléma esetén a megoldáson dolgozom, és ezen hiába dolgoztam”
– nyilatkozta a válásáról Sydney van den Bosch, aki már régóta távkapcsolatban élt férjével, akit sokszor elszólított otthonról a hivatása.
Bár még nyár elején is téma volt, hogy hét év házasságuk nagy részében külön éltek egymástól, akkor nem árulta el, hogy gondot okozna számukra a távolság, sőt.
A TV2 sztárja kifejtette, hogy valószínűleg már készen állnak a családalapításra, miután a pandémiás időszak összehozta őket egy fedél alá. Most úgy tűnik, hogy az együttélés sem működött számukra igazán, de további okokat nem árultak el.
A házaspár számára válságos év volt 2020, hiszen akkor kényszerhelyzetben kellett összeköltözniük, valamint többen azt sejtették, hogy Sydney van den Bosch összemelegedett a Farm VIP forgatása alatt Kucsera Gáborral, akinek szintén régóta válságban lehetett a házassága Tápai Szabinával. Ők is éveken át tagadták a dolgot, és konkrét bizonyíték azóta sincs arra, hogy hazudtak és valóban több volt köztük, mint munkakapcsolat.
Sydney van den Boscht már jó ideje támadták a közösségi médiában a házassága miatt, ugyanis sokaknak feltűnt, hogy folyton férje nélkül utazgat, hol a barátnőivel, hol az édesanyjával. Ezek a kritikák is felerősödtek, amikor Kucsera Gáborral hozták hírbe a modellt, de ő érdemben sosem reagált ezekre a vádakra.
Bár nem tudni, hogy a végső lökést mi adta meg a házaspár számára, akik az összeköltözésük óta is elég kevés időt töltöttek együtt, de Egerszegi Tamás szinte azonnal elköltözött a feleségétől.
Sydney van den Bosch elmondása szerint már egyikükben sincs harag egymás iránt, de Egerszegi másképp reagált a válásukkal kapcsolatban.
„A magánjellegű dolgainkról egyelőre nem szeretnék semmit mondani, ez még a jövő zenéje...
Csak annyit tudok mondani, hogy bízom benne, békében tudunk elválni, nyugodt körülmények között” – mondta sejtelmesen a labdarúgó, aki elárulta, hogy őt nagyon megviselte az elmúlt időszak.
Mindenesetre sokan furcsának találják, hogy pár hónapja még a gyerekvállalásról beszéltek, most hirtelen mégis elválnak útjaik. Sydney van den Bosch-nak azonban nincs sok ideje szomorkodni, ugyanis már nagyon készül a hamarosan induló Dancing with the Starsra, ahol ő is versenybe száll a táncparketten – írja az Origo.
Bulvár-celeb
- Itt van Sydney van den Bosch esküvői videója, gyönyörű menyasszony volt
- Vigyázzon, robbanhat! Mutatjuk, melyik 5 ételt tilos air fryerben sütni
- Ez a legfrissebb, amit tudni lehet Sallai Nóra állapotáról
- Pár percen múlik évente 2000 magyar nő élete
- Halálos csók: ritka betegségben szenved egy fiatal nő